Noyontól Genfig Kálvin nyomában

"Református magyar vagyok, amíg élek, az maradok. Megígérem, megfogadom, hogy hitemet holtig vallom." Ez az imádság jutott eszembe, amikor hozzákezdtem beszámolóm megírásához. Honnan is indultunk? Miért is lehetünk „nyakas kálvinistaként" emlegetett felekezet?

Egészen 1517-ig, vagy annál is korábbra kellene visszamenni az időben. A folyamatot ez a cikk nem hivatott végigelemezni, egyetlen személy nevét és alakját azonban annál hivatottabb kiemelni. Kálvin János, aki Istenhez, az Ő írott Igéjéhez, s annak megéléséhez „foggal, körömmel" ragaszkodva vitte véghez a rábízott szolgálatot. Reformált, s ennek hatását egész Európa, s benne mi magyarok is átéltük, Illyés Gyula szavait idézve: „Hiszed, hogy volna olyan - amilyen magyarság, ha nincs - Kálvin? Nem hiszem." (A reformáció genfi emlékműve előtt c. vers részlete)

2009. augusztus 31-én korán reggel indult 17 fős csapatunk a Zempléni Református Egyházmegyéből, a Kálvin emlékévek programjának jegyében. Szerencsen, az Esperesi Hivatal udvarán találkoztunk, majd a tiszalúci templomban tartottuk meg reggeli áhítatunkat, melyen dr. Börzsönyi József esperes úr a Róma 12,1-2 alapján szolgált. Ennek az Igének a kapcsán születhetett meg Kálvin jelmondata: „Szívemet égő áldozatul az Úrnak felajánlom",

Az elkövetkező 9 nap alatt 5000 km-t utaztunk végig „Kálvin nyomában." Két kisbusszal közlekedtünk, melyekben a sofőrök egymást váltották. Minden nap reggel és este áhítaton szolgáltak a csapat tagjai. A különböző helyszíneken pedig valamelyikünk előre készülve vállalta, s töltötte be az idegenvezető szerepét. Kedden este jutottunk el Strasbourgba, az első Kálvin János életével összefüggő helyszínre. 1538-ban, genfi elűzetése után gondozta itt a francia menekültek kolóniáját. Istentiszteleteiket a Szent Miklós-templomban, majd a Magdolna-templomban, végül a domonkosok templomában tartották. A város hangulatos, köves utcáin haladtunk, a főtéren a gótikus katedrális lenyűgöző látványa tárult elénk. Szerdán Noyonban, Kálvin János szülőhelyén jártunk. A szülői ház régen leégett, s ennek a helynek közelében állt az a múzeum, melyben emléket állítottak a város híres szülöttjének. A kiállítás anyagában régi kéziratok, festmények, metszetek idézték a reformáció korát. A 42. zsoltár eléneklésével szerettünk volna tisztelegni Kálvin emlékének, ez a tervünk azonban nem sikerült. A múzeumban csak mi voltunk, ennek ellenére a francia rendeletekre hivatkozva, s arra, hogy állami tulajdonú épületről van szó, ezért senkit nem zavarhatunk hangoskodással - leállították éneklésünket. Szomorúan kellett megtapasztalnunk, hogy míg számunkra végtelen jó érzés Kálvin Jánosra gondolni, tanításaiból épülni, a szellemi örökséget ápolni, addig a franciák számára ez nem sokat jelent. Noyon mellett Pont-l Eveque-be ellátogattunk. Valamikor itt éltek a nagy reformátor szülei és nagyszülei. Ettől nem messze Ourscamp-ban gyönyörű cisztercita apátság ódon épületei között barangoltunk, melyben minden valószínűség szerint mélyen vallásos édesanyjával járt Kálvin János. Estére Párizs mellett foglaltuk el szállásunkat. A csütörtöki nap a francia főváros megtekintésével telt el. Félelmetes volt számomra belegondolni, hogy ebben a városban annyian élnek, mint egész Magyarországon. Elsőként a Sorbonne egyetem felé indultunk el, melynek Kálvin is diákja volt egykor. Csodálatos volt látni a párizsi Notre-Dame székesegyházat, a Sainte Chapelle korai gótikus karcsú tornyait, kétszintes kápolnáját, melyet IX. Lajos király építtetett azért, hogy az általa megvásárolt, megszerzett töviskorona ereklyének méltó helyet készíttessen. A Chams-Elysées sugárút végén a diadalív, továbbhaladva az Eiffel-torony lenyűgöző látványa fogadott minket. Új és szokatlan élményt jelentett Párizs üzleti negyedét, a La Défense-t látni. Itt üvegből épült kortárs építészeti csodák, a diadalív XXI. századi változata (Grande Arche ) jelentették a különlegességet. Templomot ebben a környezetben sehol sem láttunk. Estefelé a híres festői negyedben, a Montmartre-on sétáltunk, s megnéztük a Sacré-Coeur bazilikát is.

Szeptember 4-én, pénteken Versailles-ba, XIV. Lajos, a Napkirály gyönyörű rezidenciáiba mentünk. Fő célunk a Nagy Trianon épülete volt. Többhektáros területen kiépített színpompás virágoskertek, zöldsövény-labirintusok, szökőkutak között vezetett utunk. Elérve célunkat a Cotelle-teremben emlékezhettünk a Magyarország sorsát, történelmét alaposan megsebző és megpecsételő 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum eseményére. Ma a teremben a legcsekélyebb utalás sincs ezekre a történelmi színhelyekre. A falon az említett művész festményei vannak, a látogatóknak egy kifeszített zsinór jelzi a megközelíthetőség határait. Énekelni itt meg sem próbáltunk, így a közeli parkban hangzott el a Himnusz, s rövid néma csenddel tisztelegtünk a fájdalmas múlt emlékeinek helyszínén.

Szombattól hétfő délelőttig Genfben időztünk. Itt a déli városrészt és az óvárost fedeztük fel először. A Genfi-tó partján haladva láthattuk a híres Jet'etdau szökőkutat, mely 90-130 m magasság között lövi fel vízsugarát az ég felé. Innen nem messze egy gyönyörű rózsakertben sétáltunk. A tóhoz közeli parkban a Nemzeti Emlékművet és az impozáns virágórát néztük meg. Rousseau, a felvilágosodás nagy alakja is a város szülötte volt. Kicsiny kis sziget van róla elnevezve, melyen a szobrát is megtaláltuk. Rousseau a Társadalmi szerződés c. munkájában így írt Kálvinról: „Akik csak teológust látnak Kálvinban, azok nem ismerik fel lángelméjének teljes nagyságát. Bölcs törvényeink megalkotása, amelyben neki nagy része volt, éppúgy dicsőségére válnak, mint maga az Institutio. Bármekkora változást is hozzon az idő, amíg él bennünk a haza és a szabadság szeretete, nem szűnünk meg áldani e nagy férfiú emlékezetét..."

Az óváros épületei mind felidézték a híres reformátor emlékét. Kálvinról utcát neveztek el, s egy emléktábla jelezte valamikori szállásának helyét. Itt róla elnevezett múzeumot, kávézót is találhattunk. A városháza (Hotel de Ville) háromemeletnyi magasságban levő üléstermébe - ahová Kálvin halálos betegen vitette fel magát, hogy elbúcsúzzon a genfi városatyáktól - lépcső nélküli, lovas kocsiknak is kialakított út vezet fel. Ebben az épületben található az Alabama terem, ahol 1863-ban aláírták a Vöröskereszt alapító okiratát. Ezután az egyetemi (Bastion) könyvtár épületében a „Post tenebras Liber" (sötétség után könyv) c. kiállítás jelentette következő programunkat. Az Institutio eredeti kiadását, számos kálvini bibliamagyarázatot, festményeket, okleveleket tartalmazott ez az anyag.

A reformáció emlékművénél való tisztelgés adta a következő helyszínt. Itt Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt c. verse hangzott el, majd ezután a 89. és a 25. zsoltárt énekeltük el, a megkoszorúztuk Kálvin János és Bocskai István szobrát. (Svájc állama után Magyarország adta a legnagyobb összeget az 1909-től kezdődő építkezésre.) A monumentális szoboralakok fölött latin felirat hirdette: „Post tenebras lux" - sötétség után a fény.

Vasárnap 10 órától a Saint Pierre katedrálisban vettünk részt protestáns istentiszteleten. A hatalmas katedrálison a román, a gótikus és a klasszicizmus stílusjegyei egyaránt megmutatkoznak. Háromhajós, kereszthajós csúcsíves belső tere nemesen egyszerű. Itt ülve hálás szívvel gondoltam arra, hogy a Teremtőtől felekezetet, hitet, egyházat kaptam ajándékba, ezeknek ma is őre, vigyázója maga a Szentháromság egy örök Isten. Jó volt együtt zengeni a genfi zsoltárokat, kis csapatunk magyarul, a gyülekezet franciául, de közösen Istent dicsérve. Este ugyanitt egy kis csoporttal Felix Mendelssohn - Bartholdy Pál oratóriumát hallgattuk meg. A nagyszerű koncert előadói a katedrális kórusa és zenekara voltak.

A katedrális mellett a nemrég alapított Reformáció Múzeumában Kálvin egy napját nézhettük végig az animációs technika segítségével. Hajnali 4 órától este kilencig óráról órára szigorúan beosztott napirend volt ez, melyet imádság, prédikációírás, igei szolgálat, akadémiai beszédek, a Servettel való vitázás, levelezések, előadások, barátokkal elfogyasztott vacsora töltötte ki. Az Auditoriumban - ahol a Teológiai Akadémia működött 1562-64 között, s ahol Knox skót reformátor prédikált az angol kolóniának - kedves találkozás részesei lehettünk. Egy Genfben élő magyar származású férfi, aki az ottani gyülekezet presbitere, sok érdekességről beszélt. Tőle tudtuk meg, hogy az eredeti genfi liturgia, mely kb. két és fél órás istentiszteletet jelent, ma a stuttgarti könyvtárban található, ennek magyar nyelvű fordítását ünnepélyes keretek között adják át az év végén zsinati elöljáróinknak.

Vasárnap délután az északi városrész nemzetközi épületeit láthattuk: a Nemzetek Palotáját, az ENSZ különböző szervezeteinek képviseleteit, a Nemzetközi Vöröskereszt épületét. Ez utóbbi udvaráról gyönyörű kilátás nyílt a messzeségben hófödte csúcsaival pompázó Mont Blanc-ra. Hétfőn délelőtt az Egyházak Ökumenikus Tanácsánál reggeli áhítaton és rövid idegenvezetésen vettünk részt.

Búcsút véve Genftől Bázelben álltunk meg legközelebb. A város ódon házai közt járva elgondolkozhattunk azon, hogy Kálvin itt írta meg fő művét, A keresztyén vallás rendszerét (Institutio), melynek ajánlása I. Ferenc francia királyt szólította meg. A könyv latin nyelven jelent meg 1536-ban Thomas Platter és Balthasar Lasius bazeli nyomdászok kiadásában.

Mindezek után hazafelé indult csapatunk. Hálás szívvel gondoltunk arra, hogy Isten mindvégig előttünk járt, készítette az utat, megőrzött, oltalmazott és sok-sok szépséget láttatott velünk.

„Hozzád emelem lelkemet, várom Uram, hogy megsegítsd. Juhként tévelygő gyermeked reményét meg ne szégyenítsd! Irányíts engem Istenem szép és világos utakon, Benned erős lesz a szívem és üdvösségem várhatom!" (Kálvin 25. zsoltár műfordításából)

Tokaj, 2009. szeptember 19.

Pótorné Jäger Krisztina