Átfogóbb egyházmegyei kapcsolat holland gyülekezetekkel

LXII. évfolyam 4. szám / Abaúji Egyházmegye

Október első hetében a hollandiai Nijkerk városából egy négytagú küldöttség kereste fel az egyházmegyét azzal a konkrét céllal, hogy lefektessék egy szorosabb együttműködésnek az alapjait. Ez az együttműködés arra irányul, hogy az abaúji - főként kisebb gyülekezeteket a holland testvérek segítségnyújtás céljából felfedezzék maguknak.

A fokozatosan kibővülő kapcsolatnak a gyökerei 2001-ig nyúlnak vissza, amikor csupán az aszalói és a kiskinizsi gyülekezeteket látogatták és támogatták a holland testvérek, akik egy baráti kört is létrehoztak a magyar gyülekezetek megsegítésére.


Az évek előrehaladtával megváltozott ennek a csoportnak a személyi összetétele: voltak, akik elmaradtak, de helyükre mindig érkeztek újak, akik látták, hogy nemcsak ennek a két gyülekezetnek jönne jól a segítség, hanem több tucat apró református közösségnek is. Megdöbbentő volt számukra látni a templomban összegyűlt - abaúji viszonylatban általánosnak mondható - 10-15 gyülekezeti tagot, miközben ők egy átlag istentiszteleten több százan vesznek részt. De ugyanakkor mindig elismerően szóltak arról a személyes tapasztalatukról, hogy ezek a kis közösségek milyen szinten ragaszkodnak hitükhöz, hitvallásukhoz a nehéz körülmények ellenére is.


Már a tavalyi évben holland fiatalok bevonásával, kétkezi munkával segédkeztek Kiskinizsen, Baktakéken és Bereten (ahogy arról be is számoltunk ezen újság lapjain). Idén a szemerei, gagybátori és a rásonysápberencsi lelkipásztori körzeteket látogatták meg, találkoztak az ottani lelkipásztorokkal és érdeklődtek a gyülekezetek helyzetéről, terveiről. Itteni tartózkodásuk végén pedig Baksy Mária esperessel találkoztak egy hivatalos megbeszélés keretei között, aki egy angol nyelvű, az egyházkerület templomait bemutató könyvvel ajándékozta meg őket. A megbeszélés során mindkét fél azon reményének adott hangot, hogy ez az ismeretség a jövőben még erősebbé válik adott esetben úgy, hogy létrejön egy abaúji lelkészekből, gyülekezeti tagokból álló baráti kör e kapcsolat ápolására.


Manapság, amikor sokszor a személyes és közösségi kötelékek beszűkülését, ellaposodását, elmúlását éljük át az élet számos területén, talán üdítő színfolt lehet ez a kibontakozó, határokon átívelő, lelkeket erősítő kezdeményezés.


Konc Gáll László, Aszaló

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább