Látó út északon

Az előszoba fogasáról a ballonkabátomat leakasztom, miközben lendületből a vászontáskámért nyúlok. Az ajtón kirobogva bebújtatom a karomat a vajszínű kabátba, s a veranda két lépcsőfoka között friss hegyi levegővel szívom tele a tüdőm, amikor idegen-ismerős illat csapja meg az orrom. Só, tenger...?! A ballonkabátomból az Óriások útján tett látogatás viszontagságait okozó tipikus ír időjárás emlékei szakadoznak fel.

A 40.000 sokszögletű bazaltoszlopot számláló vulkanikus képződményt, ami 1986-tól a Világörökség része, most nemszeretem napján értük, mert a saját kezébe vette a területére történő beléptetést. A minden irányból hulló csapadék, a nagy erejű széllökések és a felkorbácsolt tenger, aminek a felszálló nedvessége a sziklafalakról újra a látogatók fején landolt, nem érzékelteti eléggé a felbőszült legenda erőfitogtatását. Jó szolgálatot tett ez az esőálló ballon a családunknak, mert édesapámat, a 80-as években Baselbe kísérte el, ahol Viktor Korcsnoj sakkvilágbajnok jelölttel játszott, és Markus Barthtal, Karl Barth fiával teologizált.

A telkibányai gyülekezet küldöttsége milyen bizonysággal tért haza az Észak-Írországban tett látogatásról? Jómagam Szent Patrik háromlevelű lóheréjét - mellyel a pogányok számára a Szentháromságot magyarázta, ami nemzeti szimbólummá vált - és Szent Kolumbán személyét - aki 12 társával a bangori kolostorból indult európai misszióba - míg élek, nem felejtem. Azonban semmiképpen nem szeretnék a dolgok elébe vágni, lássunk sorjában.

2009 februárjában egyeztetések kezdődtek egy presbiteri látogatásról Helen Sloan kapcsolattartóval, amit a nyáron tovább pontosítottunk. Örömmel üdvözölték a telkibányai gyülekezet tervét, hogy tapasztalatok, ötletek és új elképzelések merítése céljából kiutaznánk a bangori presbiteriánus testvérgyülekezetet meglátogatni. 10 család, 28 fővel készítette össze a csomagját és búcsúzott el szeretteitől október 21-én, hogy repülőre szállva egy számára teljesen új világ táruljon fel a szemei előtt.

A telkibányai gyülekezeti küldöttség az élet különféle területeiről szerveződött, úgymint a közigazgatásban, egészségügyben dolgozók, tanárok, diákok, vállalkozók, nyugalmazott határőrök. Egy dolog valamennyiükre jellemző, mégpedig vagy tisztségviselői a református gyülekezetnek, vagy a Krisztus ügyéhez való hűségükről már többször bizonyságot adtak.

Az első Bangorban töltött napnak két hivatalos programja volt, a Towerview általános iskola meglátogatása, majd közös ebéd a polgármesterrel, Tony Hill-lel. Az iskolában Brown igazgató úr fogadott minket, aki készségesen vezetett körbe az intézményen. A csoportban lévő gyermekek bekapcsolódtak az egyik foglalkoztató óra menetébe, közben a felnőttek alaposan áttanulmányozták az iskola felszereltségét, motivációs tényezőit és oktatási filozófiáját. Az osztálytermeket az egyszerűség, a gazdag színvilág és a legmodernebb technika jellemezte. A diákok fegyelmezettek voltak, egy-egy osztályközösség nem egy pedagógusra van bízva, hanem háromra. Egymás munkáját úgy segítik, hogy amíg az egyik a tanítást végzi, a másik előkészíti a gyakorlati feladatokhoz az eszközöket, segít a kézműves feladatok megoldásában. A harmadik pedagógus pedig azzal/azokkal a gyermekekkel foglalkozik egy külön teremben, akik valamilyen okból lemaradtak a többiektől. Az iskola tanulói elegáns szabású, piros egyenruhát viseltek. Az igazgató irodájában két feltűnő dologgal találkoztunk. Az egyik, az íróasztalon a bértáblák mellett keze ügyében fekvő Rainbow Kiadó gondozásában megjelent Biblia. A másik érdekesség az iroda falán kiakasztott, bekeretezett focimez, amit Brown úr megmagyarázott. Egy fényképre mutatott, amelyen az iskola focicsapata volt látható. Ezek a fiúk nem csak itt rúgják a labdát, hanem az Arzenál és a Manchester United utánpótlásának is tagjai. A látogatás azzal a nem titkolt céllal történt, hogy kölcsönös szimpátia esetén a telkibányai és a bangori iskola további kapcsolatot ápoljon a jövőben.

A polgármesterrel elköltött kellemes hangulatú ebéden két plakett cserélt gazdát. Az egyiket Szalay Ibolya lelkipásztor adta át a polgármester úrnak, ami majd jól kiegészíti az 5 évvel ezelőtt elhelyezet emléktáblát. A mostani rézplakett anyanyelven adja hírül a magyar nép háláját az ír nemzetnek az '56-os menekültek befogadásáért. Tony Hill polgármester úr pedig a város címerét adta át ajándékként a küldöttségnek.

Az Észak-Írországban eltöltött hét alkalmat adott Belfast, Bangor, az Északi -part, a Parlament, az Óriások útja, a Néprajzi Múzeum beható tanulmányozására. Továbbá megtapasztalhattuk az ír presbiteriánusok vendégszeretetét, türelmét, odafigyelését, diszkrécióját, életkedvét és vidámságát, ami szinte kifogyhatatlannak tűnt az ottlétünk alatt.

Amiről viszont még mindenképpen írnom kell az, amit a vendéglátó gyülekezet, a First Presbyterian Church háza táján tapasztaltunk. A 800 családot felölelő gyülekezet nagy átalakuláson megy keresztül. A 10 évvel ezelőtt elkezdett szemléletváltás, ami Willis Cordner vezető lelkipásztor nevéhez fűződik, kezdi meghozni gyümölcseit. A hagyományos istentisztelet mellett bevezették a megújított istentiszteletet is, melyben a dicsőítő és imakör, a zenekar és a modern technika egyaránt szerepet kap. Természetesen mindezek az Ige szolgálatába állítva és nem öncélúan jelennek meg az alkalmakon. A szociális téren végzett munka egyik zászlóshajója a bevándorlók segítése. Több csoportban, tea, kávé és sütemény mellett tanítják angol nyelvre a gyülekezet önkéntesei a Lengyelországból, Ukrajnából, Romániából, Lengyelországból, Bulgáriából és Magyarországról érkezett munkavállalókat. Természetesen a nyelvtanításon túl lelki támasszal és egyéb módon is próbálják a beilleszkedésüket támogatni.

A gyülekezet helyiségei teljesen kihasználtak, fiatalok és idősek egyaránt élnek a nyitott kapuk lehetőségével, ami hitéleti, sportolási, közösségi alkalmakat teremt a hívők és keresők számára. Komoly sikerként könyvelik el az Explorer/Felfedező nevű alkalmakat, amelyek hatására sokan csatlakoztak a gyülekezethez. Ez egy tematikus tananyag tankönyvvel, DVD-vel és munkafüzettel, kimondottan olyan felnőtteknek, akik még nem ismerték meg a keresztyénséget.

A bangori gyülekezet a jövőre tekintve, missziói lelkülettel fogott az épületük fejlesztésébe. Több mint 1.000.000 fontos beruházást fejeznek be 2010. tavaszára, ami a duplájára fogja növelni a belakható tereket. Készül egy nagy aula, ahol a betérők teázással, kávézással hangulatosan el tudják tölteni az időt, viszont közben mindig lesz ott valaki, aki elbeszélget az idegenekkel és bizonyságot tesz élete Uráról, Jézus Krisztusról. Az új termeket egy most beindított misszió fogja használni, amiben fiatal önkéntes munkatársak hajléktalanokat karolnak fel és támogatnak az életbe való visszatérésben.

A már hagyományosnak nevezhető záró alkalom az ír-magyar est, elmaradhatatlan része a kölcsönös látogatásoknak. Ezek a felszabadult légkörű rendezvények segítik jobban megismerni egymás kultúráját és lelki alkatát. Erre az alkalomra az egész magyar delegáció már itthon, komoly előkészületeket tett. Népdalcsokrot állítottunk össze és moldvai táncokat sajátítottunk el, továbbá készült egy vetített képes beszámoló Magyarországról, Ember díszletek nélkül címmel. Külön ajándékként a Bányai Harangszó gyülekezeti újságból 100 példányt vittünk magunkkal, aminek specialitása a cikkek mellett elhelyezett angol összefoglaló volt. A próbák és előkészületek alatt mindenki igyekezett kivenni a részét a feladatokból. Példa nélküli odaadást, áldozatkészséget és szorgalmat tanúsított az egész projekt lebonyolításában Kovácsné Vass Éva angoltanárnő, aki a kapcsolattartásban és a csoport esetleges nyelvi nehézségeinek kiküszöbölésében a legmesszebbmenőkig helytállt.

Október 27-én az ölelések és búcsúzkodások véget nem érő sora kezdődött el a templom előtt. A kecses presbiteriánus templomtorony és a bangori kikötő több száz árboca még hosszan integetett a telkibányai csoport után. Az elszakadás pillanatában jutott eszembe a tanítványok kérdése Jézushoz, amikor egy vakot láttak. „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ez vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy láthatóvá legyenek rajta Isten cselekedetei." Sokszor büntetésként éljük meg a sorsunkat, a helyet és annak viszonyait, ahová születtünk, pedig csak az Úr Jézus tervét kellene észrevennünk. Látó út részesei lehettünk valamennyien, ezen a néhány felvillantott élményen keresztül is. A bangori testvérek nem siratják a múlt elveszett dicsőségét, hanem Krisztusra, az Ő gondviselésére és a jövőre tekintenek. Hazatérve hálát adhatunk, hogy a mi Urunk szolgálatában új távlatokat kaphatott életünk, amiért dicsőség, tisztesség és hálaadás szálljon az Ő nevére. A látás nagy ajándék, használjuk hát arra, hogy saját közösségeinkben egyre többek előtt felragyoghasson Krisztus!

Szalay László Pál lelkipásztor