Hálaadó csendes napok a Miskolc-Diósgyőri Református Gyülekezetben

„Jöjjetek, áldjátok Isteneteket, az Urat örökkön örökké! Áldják dicső nevedet, amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél!" (Nehémiás 9,5)

November első hetében hálaadó csendes napokat tartottunk a gyülekezetben, hiszen a gyülekezet régi vágya teljesült szeptember és október folyamán: megvalósult a villanyhálózat teljes cseréje, a gázfűtés cseréje, valamint a falak és bútorzat belső festése. Mindez a gazdasági válság közepén és minden külső segítség nélkül, önerőből, azaz a gyülekezeti tagok buzgó adományaiból és kétkezi segítségével.

Az Úr csodásan működik szívünkben. Dicsőség Istennek!

A két hónap során a gyülekezeti teremben tartott istentiszteleteknek is valami különös, bensőséges varázsa volt. Csaknem ugyanolyan létszámban vettünk részt ezeken az alkalmakon is, és azt sem sérelmezte senki, ha a felső, nagy teremben nem lévén hely, csak a falra kivetített és kihangosított igehirdetést követhette az egyik földszinti teremben. Milyen jó, hogy a templom felújítása előtt sikerült erre alkalmassá tenni gyülekezeti házunkat. Hála legyen ezért is az Úrnak, és köszönet a testvéreink buzgalmának.

Péter András és Péterné Szűcs Katalin lelkészeink azonban még fontosabbnak tartották, hogy a templomfelújítás időszakában is elsősorban Isten vezetésére figyeljen a gyülekezet, és egy testi-lelki-szellemi megújulást, megszentelődést éljen meg.

Nehémiás könyvét hívták segítségül, hogy az ott olvasott üzenetek szolgálják ezt a célt. Hétről hétre e könyv alapján hallgattuk a tanításokat, szerda és vasárnap délutánonként pedig közös imaalkalmakat tartottunk, Jézus Krisztus szavaira figyelve: „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk." (János 4,24)

A két hónap során minden rendben, olajozottan folyt. A vállalkozók becsületesen és időben elvégezték munkájukat, még a padok felújításának is került embere és faanyag is hozzá. Nem elhanyagolható szempont például, hogy most már minden pad előtt van lábtámasz.

A hálaadó csendes hét első alkalma a felvidéki református lelkész, énekes és mesemondó, Écsi Gyöngyi előadói estje volt, melynek során énekelt imádságok hangzottak el. Népzenei kutatómunka során feltárt, megtanult és művészi szinten előadott alkotások, amelyek a reformáció évszázadában keletkeztek az egyszerű, többnyire írástudatlan emberek szívében. Énekelt imádságokká váltak ezek a hívők ajkán. Igaz, sokak ajkán viszont csak vallásos megszokásból mondott énekekké, vagy akár babonás hiedelemmé lettek. Ma sincs ez másképp.

November 4-től három estén át Szűcs Ferenc edelényi lelkipásztor evangelizált GYÓGYÍTÓ MEGBOCSÁTÁS címmel.

Ezt hálaadó alkalmak előzték meg, november 4-5-6-án Szűcs Ferenc edelényi lelkipásztor szolgálatával „Gyógyító megbocsátás" címmel evangelizációs sorozat volt.

Nehémiás könyve 8. részének olvasásával kezdődött a lelkipásztori szolgálat, melynek során megerősítést kaptunk arról, hogy Isten Igéjének olvasása gyönyörűség, mely által az Úrnak öröme szól hozzánk.

Az evangelizációs alkalom azzal az örömhírrel zárult, hogy Isten egyszülött Fia kereszthalálával megbocsátotta bűneinket, rólunk nyomorúságunk idején sem feledkezik meg, hányattatásaink során is kell, hogy fülünk nyitva legyen a hallásra, Isten üzenetére: „Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!" (Ézsaiás 38,17)

Jézus Krisztus megváltó kereszthaláláról már az ószövetségi próféta, Ézsaiás is jövendölt, ekként: „Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesítettetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg." ( Ézsaiás 53,4-5)

Ezek után a szombati „Nyitott Ige napján", amikor együtt olvastuk az Igét, ahogy azt Nehémiás könyve is írja, megrendítő volt felolvasni a Máté könyvének 27. rész 35-51. verseit Jézus kereszthaláláról.

Azért volt olyannyira megrendítő, mert még elevenen élt bennem az evangelizációs alkalmon újra hallott örömhír, hogy a megbocsátás Istentől van, és Jézus keresztre feszítésével az én/mi bűnöm/bűneink is a keresztfára szegeződtek. Jézus, aki Isten Fia, bűntelen, a legrettenetesebb kínhalált vállalta azért, hogy bűneinket eltörölje.

Ezért hát nekünk is meg kell bocsátanunk embertársainknak, le kell tennünk a keresztfa alá bűneinket, mert ezáltal levethetjük óemberi ruhánkat és felölthetjük az újembert. Ha ezt meg tudjuk tenni, életünkben megérezzük azt a változást, amit a bűnbocsánat ad meg - „És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének." ( Máté 27,51)

És ez az igazi öröm képessé tesz arra, hogy lássák rajtunk, hogy Jézus tanítványai vagyunk, és ezáltal leszünk képesek arra, hogy másokat is a hit útjára téríthessünk. „Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj." ( Ézsaiás 35,10) Ezzel a boldog örömmel léptem be vasárnap délelőtt a megújult templomunkba, és vettem részt az úrvacsorai közösségben.

A vasárnap délutáni együttléten dicsőítésen vettünk részt a Testvérekkel, majd képes összefoglalót láthattunk gyülekezeti életünk elmúlt éveinek eseményeiből.

Az ifisek szolgálata meghatóan szép volt, mély lelki tartalmú, miszerint Isten nélkül járni szomorúságot, kínt hoz ránk, Istennel járni pedig örömöt, felszabadulást, biztonságot jelent. Halljuk meg hát, amikor Jézus árva csendben az ajtón kívül áll és némán kulcsfordulásra vár, és mondjuk: „Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár."

Soli Deo gloria - Istené a dicsőség!