Ravatalozóbővítés és felújítás Noszvajon

LXII. évfolyam 4. szám / Egervölgyi Egyházmegye

A Noszvaji Református Egyházközség tulajdonában lévő temetőben 2009. október 11-én délután 16 órakor került sor a felújított ravatalozó és az újonnan hozzáépült előtető átadására ünnepi istentisztelet keretében.

Anda Tibor lelkipásztor köszöntötte a meghívott vendégeket, a noszvaji gyülekezet tagjait, valamint a más felekezethez tartozókat és a falu megjelent lakosait. Majd felkérte a rendezvényen részt vevő vendégek közül a Tiszáninneni Református Egyházkerület főjegyzőjét, Szűcs Endrét, hogy az ünnepi istentiszteleten Isten igéjével szolgáljon közöttünk.

A 90. zsoltár 1. versszakának eléneklése után imádkoztunk a lelkipásztor vezetésével. Isten igéjének hirdetése a Jelenések könyve 21. fejezetének 1-7. szakasza alapján történt. Ezt követően a noszvaji református gyülekezet énekkara két, témájában az ünnepi eseményhez illő kórusművet adott elő.


Az ünnepi istentisztelet részeként Pintér Elemér, az egyházközség (és az Egervölgyi Református Egyházmegye) gondnoka beszámolt a ravatalozó-előtető tervezésének, illetve megvalósításának folyamatáról. Egyben köszönetet mondott a Tiszáninneni Egyházkerület, illetve az Egervölgyi Egyházmegye jelen lévő képviselőinek az építkezés befejezéséhez szükséges támogatásért ill. segítségért.


Az istentiszteleti helyhez méltó épület kialakításának megvalósításba bekapcsolódó vállalkozók közül többen munkadíjukat részben, vagy egészben felajánlották Isten dicsőségére. Két nappal korábban a presbitérium külön vacsorán látta vendégül az építkezés mestereit és segédmunkásait, hogy megköszönje a jó minőségben elvégzett munkát. Külön kiemelték a Noszvaji Önkormányzat támogatását, illetve a megvalósításhoz nyújtott segítségnyújtást.


Ezt követően Bóta Géza polgármester rövid felszólalásában megerősítette, hogy kiváló volt az együttműködés az önkormányzat és a gyülekezet között az építkezés ideje alatt. Elmondta, hogy az Önkormányzat a jövőben is szerepet vállal a temető rendben tartásában. A megvalósult beruházás az egész község fejlődéséhez járul hozzá.


Majd Ábrám Tibor, az Tiszáninneni Egyházkerület főgondnoka méltatta a noszvajiak összefogásának Isten segítségével megvalósított eredményét. A Noszvajon lakó Simorjai Emese színművésznő egy szavalattal tette meghittebbé az alkalmat.


Ezt követően a három Noszvajon tevékenykedő vallási felekezet vezetői, a helyi katolikus plébános, a református lelkész és a baptista lelkész egyaránt imádkozott az itt igét hallgató emberekért.


Az ünnepi istentiszteletet a helyszínen közös ima és ének zárta, majd a gyülekezeti ház épületében szeretetvendégség következett. Istené legyen a dicsőség a megvalósult beruházásért.


Hegedűs Gyula presbiter

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább