Őszi táborban a tokajiak

LXII. évfolyam 4. szám / Zempléni Egyházmegye

Az őszi szünetben rendszeresen táborba megyünk a konfirmandusokkal, fiatalokkal. Így voltunk már az előző években Novajidrányon, Bózsván, Hejcén és Pányokon.

Idén október 26-án reggel indultunk el két gépkocsival. Az első állomásunk Szerencs volt. Nagy szeretettel várt és fogadott bennünket dr. Börzsönyi Józsefné lelkipásztor. A templomban tartott beszámolójában egyaránt részt vettünk istentiszteleten és élő történelem órán. A parókia előtt található Bocskai István szobornál közös csoportkép készült. Ezután a diósgyőri várban töltöttünk el két órát. A szépen felújított várban vezetést kaptunk és a panoptikumban beleélhettük magunkat Nagy Lajos király (1342-1382) korába.


A miskolci Lévay József Gimnázium kollégiumába megérkezve a szállás elfoglalása után a korán reggel otthon megfőzött nagyon finom töltött káposztát és a pogácsát fogyasztottuk el.


Mi fért bele ezen túl a háromnapi táborozásba?


Minden nap reggel és este Isten Igéje mellett töltöttünk el 1-1 órát. Sokat énekeltünk az előző években tanultak közül, s újakat is elővettünk. Vezérénekünk a „Válasszatok, addig míg tart a ma, ki legyen a ti szíveteknek Ura, nem szolgálhat két úrnak senki sem...." kezdetű ének volt. A reformáció közelében pedig két tokaji illetőségű éneket is felelevenítettünk: a 369. (Batizi András az első prédikátor) és 273. (Németi Ferenc várkapitány) dicséreteket. Aztán Isten Igéjét tanulmányoztuk a bibliaolvasó kalauz újszövetségi napi szakaszaiból reggelenként a Jakab leveléből. Három aranymondást is megtanultunk, s a mindennapi kenyerünkből is tanultunk egy-egy Igét. Jó volt Isten jelenlétében lenni, s aztán közösen, hangosan, a saját szavainkkal megszólítani Istent, imádkozni.


A szomszédságban levő avasi református templomot kívül-belül megnéztük. Sokat fociztunk, volt asztalitenisz-bajnokság, de számháborúztunk is. Egyik este Activity vetélkedő volt három csapat részvételével. Ellátogattunk a Plázába is, s megtekintettünk a korosztályoknak megfelelő filmet. Étkezések alkalmával voltak naposok, akik a terítésben és a mosogatásban segédkeztek. Az ebédek elkészítésében közösen kivette mindenki a részét a zöldségek megtisztításában, és a krumplipucolásban.


A vasárnapi istentiszteleten beszámoltunk az otthoni gyülekezet előtt a tanult énekekből és Igékből. Legyen fiatal és idős ember számára eligazító és mértékadó Isten igaz Igéje ebben a nagyon zűrzavaros világban: „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató." (Jakab 3, 17)


Tokaj, 2009. november 17.


Pótor László lelkipásztor

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább