Megemlékezés Iszlay Jenő lelkipásztorról

A Zempléni Egyházmegye vezetésének kezdeményezésére egy megemlékezés-sorozat kezdődött el. Azokról a lelkipásztorokról emlékezünk meg, akik évekkel, évtizedekkel ezelőtt meghatározó személyiségei voltak egyházmegyénknek.

E sorozat első alkalmára október közepén Karcsán került sor, ahol a lelkésztestület és a gyülekezet jelen lévő tagjai áldott emlékezetű Iszlay Jenő lelkipásztor életéért és szolgálatáért adtak hálát. A megemlékezésen özvegye és családjának tagjai idézték fel élettörténetének részleteit.

Iszlay Jenő éppen 80 éve, 1929-ben született az erdélyi Medgyesen, református vasutas család ötödik gyermekeként. A nagyenyedi Kollégiumban kezdte el gimnáziumi tanulmányait. A család sokat szenvedett a II. világháborúban. Üldözöttek voltak hazájukban. A vasutas édesapát egy szerelvény kíséretével bízták meg, melyen kapott családjának egy vagont, hogy magukkal vihessék a legszükségesebb holmijukat. Így kerültek 1944-ben Magyarországra, először a Dunántúlra, majd Debrecenbe és Kisvárdára. Az ifjú itt folytathatta megkezdett gimnáziumi tanulmányait.

Az ébredési időkben a család minden tagja megtért, élő hitre jutott. A kisvárdai Bethánia közösség tagjai lettek. A fiatal Jenő aktívan részt vett az ifjúsági munkában, sokat segített például az alcsúti konferenciatelep kiépítésében, s mivel vasúti kedvezménye volt, sok ifjúsági csoport utaztatásában vett részt. A konferenciákon szép énekhangjával tanította az új énekeket, majd az Igével is sok helyen szolgált.

Az érettségi után felvételizett a debreceni teológiára, de ott - éppen a bethánista kapcsolatai miatt - nem vették fel. Sárospatakon viszont a professzorok atyai szeretettel fogadták. A Bodrog-parti Athénban ismerte meg élete párját, későbbi feleségét, a lelkészcsaládból származó Király Évát. Egy év múlva, 1951-ben megszűnt a pataki Teológia. Debrecen átvette a pataki teológusokat, így végül mégiscsak Debrecenben szerzett lelkészi oklevelet.

Két év segédlelkészi szolgálat (Hajdúnánás, Nádudvar) után 1957-ben Karcsára választották meg lelkipásztornak. Igazi otthonra talált az ezeréves templom melletti parókián. Feleségével együtt itt nevelték fel három leányukat, és itt végezte lelkészi szolgálatát 38 éven át, egészen haláláig. Amikor megürült a szomszéd gyülekezet, Karos lelkészi állása, kérték, hogy ott is szolgáljon, s 17 éven át hűséggel végezte ezt a kettős szolgálatot.

Szolgálatában az Úr az evangélizátor karizmájával ruházta fel. Megalkuvás nélkül tisztán, erőteljesen zengett szívéből és ajkáról az Ige. A két gyülekezetben és sok más helyen, ahová evangélizálni hívták, sokakat élő hitre ébresztett fel. Az Úristentől egy másik különös ajándékot, csodálatos énekhangot kapott. Teológus korában a Kántus szólistája volt. Egy alkalommal a Csokonai Színház zenei főigazgatója megkereste, és szerződést ajánlott fel neki, hogy legyen a színház énekese, s ők saját költségükön kitaníttatják operaénekesnek. Megköszönte, de elutasította az ajánlatot azzal, hogy Istentől kapta a jó hangját, és Istent akarja dicsérni vele egész életében. S valóban ezt tette. Gyülekezeti szolgálatában, egyházlátogatóként, evangélizátorként sokszor megerősítette a hirdetett Igét egy-egy halleluja vagy más lelki ének eléneklésével.

Egy alkalommal magnófelvétel is készült énekeiről, Alföldy-Boruss Dezső és Eszter orgonakíséretével.

Szolgálatában alázatos volt. Nem vágyott nagyobb pozíciókra. Lelkipásztorként a legkisebb dolgokban is mindig hűséggel és pontosan járt el. Nagyon sokan szerették, mert barátságos, őszinte, beszédes ember volt. Mindenkivel törődött, mindenkit számon tartott. Szerette az embereket és a gyermekeket. A gyülekezetben mindig családias légkört tudott teremteni maga körül.

Sohasem kímélte magát, lángolt az Úrért, és a szolgálatért. A gyülekezetek, akik között szolgált, a család, akik között élt, sohasem tudják elfelejteni kedves személyét.

A felfokozott élettempó jeleként szíve gyengélkedni kezdett. 67 évesen, 1996 márciusában Debrecenben szívműtéten esett át, mely után komplikációk léptek fel, s már nem térhetett haza a szeretett karcsai parókiára.

A sárospataki református temetőben helyeztük örök nyugalomra. Sírján az Ézs 61,10 Igéje áll: „Örvendezvén örvendezem az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben, mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igaz palástjával vett engem körül."

Emléke legyen áldott!

(KF)