„A 19. számú Bükk Cserkészcsapat tápláló talaja a Lévay József Református Gimnázium”
LXII. évfolyam 4. szám / IntézményeinkParajos Tibor, iskolánk nyugalmazott nevelőtanára, és cserkészcsapatunk „szíve, lelke és motorja" néhány hónapja visszavonult, nyugdíjas lett. Felkerestem egy rövid interjú erejéig, kíváncsi voltam, hiányzunk-e neki.
Hogy érzi magát parancsnok úr, mióta nyugdíjas lett?
Jól érzem magam, de rettenetesen hiányoznak a diákok, a cserkészet, és maga ez a légkör, amiben itt éltem, több mint 10 évig.
Van- e valami az otthoni elfoglaltságok közül, amire most több ideje van, és mi az, ami visszahúzza az iskolába és a kollégiumba?
Több időm jut a mádi borházamra és a szőlőművelésre, ami hétfőtől csütörtökig kikapcsol, és emellett még állandóan azt fontolgatom, hogy miként tudnék a cserkészeten belül hasznosan tevékenykedni továbbra is.
Gondoltam, hogy parancsnok úr rögtön a cserkészetet hozza szóba: melyek a legfontosabb értékek, melyeket a mozgalom adni tud a diákoknak?
A cserkészet lényege a napi jótett és a napi önvizsgálat. A cserkész minden nap tudatosan törekszik arra, hogy valami jót tegyen, legyen az a jótett akármilyen kicsi. Lehet egy mosoly, lehet segítség a nagyszülőknek, lehet az, hogy udvariasan beszélek a tanárnővel. A napi önvizsgálat lényege pedig, hogy ami rossz volt, azt javítsd ki, ami jó volt, azt fejleszd tovább. Ez a cserkészetnek a legmélyebb régiója. Fontos még a soha ne add fel koncepció, vagyis a dolgoknak a pozitív megközelítése.
Mit élt át a több mint 10 év alatt a Lévayban?
Sok mindent átéltem, a rosszakra nem is nagyon emlékszem, volt, de miután levontuk a következtetéseket, továbbléptünk. 1998-ban kerültem ebbe a gimnáziumba, és akkor az áldott emlékű Kapusi Laci bácsi mellett lettem helyettes. Mikor Laci bácsi már fáradni látszott, akkor nekem adta át a csapatparancsnokságot. 1998 végétől vezettem a 19. számú Bükk Cserkészcsapatot. Három irányban fejlesztettem tovább a csapatot: egyrészt a hagyományos cserkészprogramok, másrészt a táborozás, portyák, örsi foglalkozások kivitele, szervezése. Harmadik volt a kultúra és a sport: szavalóversenyek, mesemondóversenyek, népdaléneklő versenyek, rockoperák előadása, a sporton belül pedig az íjászat, méta, foci. Ezekben országos szinten is szép eredményt értek el a cserkészeim. A győzelem az gyümölcs, a gyümölcs zamatát a fa ereje adja, a fa az erejét pedig a tápláló talajból nyeri. A 19. számú Bükk Cserkészcsapat tápláló talaja a Lévay József Református Gimnázium.
Mit üzen parancsnok úr a cserkészeinek?
Köszönöm minden cserkésznek, és mindenkire büszke vagyok, arra is, aki a táborban felkelt és elkészítette a csapatnak a reggelit, arra is, aki éjjel a tüzet őrizte, mert legyőzték önmagukat, és ez volt a legnagyobb feladat.
Készítette: Kalla Lilla 9.c
osztályos média tagozatos diák
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
