Külföldi vendégelőadók a Teológián

LXII. évfolyam 4. szám / Intézményeink

Az Osterhaven Tanulmányi Napok keretében november 13-án és 14-én egy sokak számára eddig kevésbé ismert világba kalauzolta el hallgatóságát James Rusthoven kanadai onkológus orvosprofesszor.

Képekkel is színesen illusztrált előadásában először az őssejtkutatás legújabb állomásait mutatta be, majd az ember személyvoltának fontosságát elemezte az ismertetett biotechnológiák etikai vonatkozásának tükrében. A bioetikát jelenleg uraló princípium-alapú etikai megközelítéssel szemben egy olyan etikai rendszer kereteit vázolta fel, amely a bibliai szövetség fogalomból indul ki. Az erkölcsi alapvetés és erkölcsi tartalom nélküli folyamatetikával szemben a szövetség-etika Isten transzcendens voltából kiindulva Istennek az emberrel között szövetségét állítja modellként a gyógyítás folyamatában részt vevők számára, mely szerint minden ember - a fogantatás pillanatától - ontikus értékkel rendelkezik Isten képmására teremtettségéből adódóan. Egy ilyen etikai megközelítés nem sorolja értékkategóriákba az embereket, és nem követeli meg az emberi kapcsolatokban a viszonzás, vagy kölcsönösség képességét.

November 17-én Alan P. F. Sell, az akadémia tiszteletbeli tanára sajátos megközelítéssel csatlakozott a Kálvin-évforduló előadássorozataihoz. Előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen feladatok és kérdések elé állítja Kálvin a 21. századi egyházat? Bemutatta, hogyan tartozott elválaszthatatlanul össze Kálvin teológiájában Evangélium és Egyház, a Szentlélek és az Ige, az Ige és az Egyház, az Ige és a sákramentumok, az igehirdetés és a pásztori szolgálat, valamint dogmatika és etika. Az előadó hangsúlyossá tette, hogy ez az ötös kapocs nem pusztán modellként szolgálhat teológiai gondolkodásunk és egyházi életünk számára, hanem olyan feladatok és kérdések elé is állít, amelyek megvalósításától és megválaszolásától még ötszáz év eltelte után is távol áll az egyház.


(szerk.)

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább