A dzsungel könyve

A diákszínjátszók 15 előadáson közel 7000 ember előtt mutatták be Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A dzsungel könyve c. musicaljét. Erről kérdeztük dr. Lénárt Attila igazgató urat, a diákszínpad vezetőjét.

- Több éve működik irodalmi színpad a gimnáziumban. Mikor is kezdődött?
- 1996-ban. Akkor a József, az álomlátóval kezdtünk, azóta pedig nyolc év alatt hét darabot mutattunk be.
- Különböző darabokat láthatott a közönség. Bemutatták többek között A nyomorultakat, az Állatfarmot, tavaly a Godspellt. Most miért éppen A dzsungel könyvére esett a választás?
- A gyerekek javasolták, ők kérték ezt a darabot. Én már abba akartam hagyni, nincs sok szabadidőm. Azt nem kell magyarázni, hogy az igazgatói munka mellett mit jelent a diákszínpad. A gyerekek azonban jöttek, kértek, nyafogtak, és azt kell mondanom, hogy sok tehetség van közöttük, nekünk pedig feladatunk a tehetséggondozás. Leginkább úgy mondhatom: beadtam a derekamat.
- Csak annyit kértek, hogy játszhassanak, hogy legyen irodalmi színpad, vagy konkrét darabot szerettek volna előadni?
- A játék volt fontos, de konkrét elképzelésekkel is megkerestek.
- A Dzsungel könyve musical. A Godspell is az volt. A diákok ragaszkodtak a műfajhoz is? Vagy könnyebb zenével és tánccal „eladni" egy darabot?
- Mindenáron musicalt akartak csinálni, pedig ez a csapat képes volna klasszikus drámai előadásra. Ha ezek a gyerekek csak prózában adnának elő dolgokat, akkor is jók lennének. Most is voltak olyan jelenetek, amikből ez kiderült. Nem egyszerűbb, nem könnyebb azonban musicalt előadni. Tisztán, szépen énekelni, ugyanakkor színpadi beszédet, mozgást és táncot megtanulni, együtt csinálni talán még nehezebb.
- Érték a darabot olyan kritikák, hogy már megint valami olyasmit mutat be a színpad, ami a Református Gimnáziumhoz nem méltó.
- Nem értem, miért nem méltó, de nem is nagyon érdekelnek az ilyen vélemények. Ezek a darabok az emberségről, szeretetről, barátságról, hűségről szólnak. Ha ezek nem bibliai értékek, akkor nem tudok mit mondani. Amikor konkrétan egyházi témát dolgoztunk fel, akkor is megbotránkoztak egyesek, pedig abban is igen sok munka volt. Betű szerint értették az előadás bizonyos részeit, holott elhangzott az előadás előtt, hogy a darab arról szól, mi lenne, ha Jézus Krisztus 2000-ben eljönne a földre (Godspell). A világirodalomban is találunk erre példát, amit mindenki elfogad, például Dosztojevszkijnek A félkegyelműje is erről szól: hogyan fogadja Krisztust a ma embere? Kiderül, hogy ugyanúgy, mint 2000 évvel ezelőtt, amikor megfeszítették, megköpdösték, mindenféle galádságot elkövettek vele. Sokan azért botránkoznak meg mindenben, mert meg akarnak botránkozni. Nekik a Rómeó és Júlia sem jó, vagy a Képzelt riport sem jó, mert az drogosokról szól. Ezzel én már nem foglalkozom. Negyven emberrel dolgozom a saját szabadidőm rovására, hónapokon keresztül nevelem őket rendre, fegyelemre, munkára, minden egyes próba és előadás előtt áhítatot tartok a csoportnak. Mi itt szakmai intézmény vagyunk, de ahogyan csak tudom, beviszem az Igét ezekbe az együttlétekbe.
- Mi volt a legnehezebb a rendezésben?
- Az, hogy én nem rendező vagyok, hanem irodalmi színpad vezető. Nem tanultam a rendezést, nem értek hozzá, csupán belülről hallom, látom, aminek a színpadon meg kellene jelennie. Egyszerűen rájövök dolgokra. Lényegesnek érzem például, hogy megtanítsam a gyereket az alapvető színpadi mozgásra, a helyes, értelmező, jól artikulált színpadi beszédre. Ez elsősorban a természetességet jelenti mind a mozgás, mind a beszéd tekintetében. Leszoktatok például embereket a hadarásról. Nincs azonban könnyű vagy nehéz része a munkámnak, mert amihez nem értek, azt nem is én csinálom.
- Mi az, amiben más segít?
- A tánchoz például egyáltalán nem értek, így megkértem Tótin Erika tanárnőt, és olyan szereplőket vontam be, akikről tudom, hogy táncolnak, és nagyon tehetségesek. Erika állította össze a tánckoreográfiát, de a gyerekek nagyon sok ötlete is benne van. Én is csak az ötleteimet tettem hozzá, például a különböző jellegzetes táncokban azt mondtam, hogy ilyen vagy olyan típusú mozgásokat képzelek el, például a farkastáncban vagy a majomtáncban. A világítást és az erősítést sem én csinálom, de elmondom Bodnár László és Tóth Mihály technikusoknak, hogy hogyan gondolom, és akkor addig nem hagyom őket békén, amíg nem úgy működik.
- Úgy tudom, nemcsak Sárospatakon mutatják be a darabokat, hanem utaznak is. Hogyan szervezik ezeket a „kiszállásokat"?
- Nem mi keressük a közönséget. Most is megtartottunk tizenöt előadást, másik tizenötöt pedig nem tudtunk megtartani. Sárospatakon tartottuk a nyilvános főpróbát, és itt volt a bemutató előadás is, majd Mátészalkán és Kisvárdán két-két előadás, Kiskunhalason három előadás, Budapesten a Szent Margit Gimnáziumban a Pataki Öregdiákok előtt játszottunk, majd Mezőcsát következett és Miskolcon a Lévay József Református Gimnázium, végül újabb két előadás Patakon. Ricsén lesz a záró előadás, és valószínűleg még Királyhelmecre is el tudunk menni. Még kb. 15 meghívásunk van. Szívünk szerint mennénk, de a tanulóknak iskolába is kell járni.
- Ezek szerint sikere van a diákszínpad előadásainak?
- Igen. Csak egyetlen példát hadd említsek. A püspök úr felhívott minket telefonon a miskolci előadás után. Szeretettel gratulált és megköszönte, hogy iskolánk hírnevét ilyen csodálatos előadással öregbítették a gimnázium tanulói.

Rácsok Gabriella, teológiai tanársegéd