A mi Galileánk

Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem." (Máté 28, 10)

Az ünnepek mindig kiszakítanak minket a hétköznapok sodrásából, talán ezért is várjuk őket. Jó ilyenkor megpihenni, átélni találkozásokat, több idő jut egymásra is. Jobban megtelnek a templomok padjai, a feltámadás evangéliuma, a húsvéti úrvacsoraosztás sokakat vezet el az ünnepi istentiszteletekre. Mintha életünk menedékvárosai lennének az ünnepek, letehetjük a munkát, megpihenhetünk a terhek alatt, megélhetjük a Krisztussal való találkozást az Igében, az úrvacsora jegyeiben.

Ám a feltámadott Krisztus azt az üzenetet küldi tanítványainak az asszonyokkal, akik a szombati pihenőnap után vasárnap reggel elmentek Jézus sírjához, hogy a kor szokása szerint megkenjék a holttestet, hogy menjenek vissza Galileába.

Ez a mondat Jeruzsálemben hangzott el a feltámadott Jézus szájából. Ott, ahol keresztre feszítették, ahol a szomorú tanítványok azt hitték, hogy eltávozott nagypénteken örökre életükből, de itt lehettek a feltámadás tanúi is. Vajon miért küldi vissza őket Jézus Galileába, és miért mondja, hogy ott találkoznak vele? Mi lehet a válasz erre a kérdésre?

Galilea Palesztina északi tartománya volt. Otthona a tanítványoknak, azoknak, akik között Jézus járt, tanított, gyógyított. Otthona azoknak az embereknek, akiknek az életét megváltoztatta a Jézussal való találkozás. Péterrel a halászhajójánál találkozott, Mátét a vámszedőasztal mellett szólította meg.

Ott a tanítványok hűen követték, ki is küldte őket kettesével az emberekhez, hogy hirdessék az Igét, gyógyítsák a betegek testét, lelkét. Galileában nem tagadta meg őt Péter háromszor, nem árulta el Júdás, nem futottak szét az övéi, mint az elfogatáskor a Gecsemáné-kertben.

Amikor Jézus felment Jeruzsálembe a tanítványokkal a templomba, az ünnepre, akkor jött az árulás, a megfutamodás, nagypéntek sötétje. Amíg otthon, a mindennapokban élték meg a Krisztussal való közösséget, addig volt békéjük, örömük, hűséges Krisztus-követésük.

Galilea a Krisztussal való élet példája, helye, Jeruzsálemben a kereszt állt a Golgotán, ott már nem tett csodát Jézus. A sötét hatalmak nyertek teret egy időre.

A feltámadásig. A feltámadott Krisztus pedig visszaküldte az övéit otthonukba, vissza oda, ahol megjelent közöttük, ahol megismerték szeretetét. Menjetek haza, és én örökre ott leszek veletek. Ott, ahol éltek, dolgoztok, ahol bizonyságot tesztek rólam. Ezt üzente Krisztus az asszonyokkal.

És mit üzen ezáltal nekünk? Egy egyszerű kérdés elé állít. Ott van-e a te otthonodban, a te életedben, a mindennapjaidban Krisztus? A Feltámadott, aki társ, segítség, remény és vigasztalás. Nem csupán az ünnepeidnek akar részese lenni, hanem életed minden percének.

Vajon van-e nekünk Galileánk, olyan otthonunk, mindennapjaink, ahol ott van Krisztus velünk, szívünkben, életünkben. Mert nagypéntekeink bizony vannak! Mikor elvesztjük a támaszt, mikor nem találunk megoldást, mikor jön a baj, a mélység, és még a hit, a remény is meginog lelkünkben. Hány ilyen órája van emberi sorsunknak!

Meg kell hallani a Feltámadott üzenetét, hogy ott van veled, otthonodban, ott van örömödben, de ott van mélységedben, betegségedben, gyászodban, mikor hordozod keresztjeidet. Ahol nem hallják meg, ott örök nagypéntek van.

De akikhez elér a krisztusi szó, ott megerősödik a hit, a hitből való látás, és felismerik, hogy bizony ott van velem életem békéjében, örömeiben, megáldott munkámban, gyermekeimben, unokáimban, a mindennapi kenyérben. Erőt ad a nehézségekben, reményt ad minden mélységben.

Ezt a közösséget a feltámadott Krisztussal sem Jeruzsálemben találták meg a tanítványok, Jézus visszaküldte őket Galileába, hogy meglássák őt újra az otthonukban, életükben.

Bennünket is visszaküld a mi Urunk az ünnep után, vissza a mindennapokba, a mi Galileánkba, hogy megláthassuk őt ne csak az ünnepen, a hirdetett és a látható igében, hanem életünk minden napján szeretetében és gondviselésében.

Vadnai Zoltán