„Ti vagytok erre a tanúk.” (Lk 24,48)

LXIII. évfolyam 1. szám / Abaúji Egyházmegye

Február 8. és 11. között ökumenikus imahetet tartottak Göncön. A terület főpásztorai szolgálatukkal járultak hozzá az imahét alkalmaihoz. Mindegyikük nagy megtiszteltetésnek vette, hogy szolgálhat azon a helyen, ahol Károlyi Gáspár munkálkodott. Dr. Ternyák Csaba egri érsek, dr. Fabiny Tamás evan-gélikus püspök, Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, és református részről Csomós József püspök.

Egy-egy alkalommal külön-külön, de mégis összefüggően beszéltek az emmausi tanítványok tör-ténetéről. Mindegyikük más szemszögből tárta fel az igét a hallgatóság előtt. Elsőként dr. Ternyák Csaba egri érsek prédikált, méltatva az ilyen alkalmak fontosságát és súlyát. Beszélt arról, hogy az ilyen alkalmak számos kérdésre adhatnak választ. Ahogyan azt minden este már a liturgia első szavaiban érzékelhette az Isten magasztalására összegyűlt hallgatóság. A liturgus minden este így kezdte a köszöntést: „Dicsértessék a Jézus Krisztus", majd a gyülekezet válaszolt, és továbbhangzott a köszöntés és az azt fogadó válasz mind a négy felekezet hagyománya szerint. Az ökumenikus törekvések értelme és értéke itt nyert értelmet min-denki számára. Hiszen minden felekezet tagjai máshogyan köszönnek, ezzel különböztetve meg magukat a többitől. De köszöntésük mélyén ugyanaz a hit és tanúságtétel „lakik", amely Isten és ember páratlan kap-csolatáról tanúskodik ebben a világban.


Kedden az evangélikus püspök dr. Fabiny Tamás fejtette ki, hogy az evangéliumban megjelenő tanúk ugyanazt az eseményt követték végig, és mégsem ugyanúgy látták és értelmezték a történteket. Más dolgokat írtak le, különböző dolgokat tartottak fontosnak továbbadni. De ezzel nincs is semmi baj, hisz mindnyájan másképp látjuk ugyanazokat a dolgokat. Ahogy a négy evangélista, mi is így vagyunk mindez-zel, mindenki felekezete szerint a saját szemszögéből látja Istent. Ezért másképpen is fogalmazzuk meg, de a kifejezés mögötti tartalom mindannyiunk számára ugyanaz marad. A nevesített emmausi tanítvány mellé idézte a gyülekezetet, mondván: bármelyikünk lehet a másik tanítvány, hisz tanúk vagyunk mindannyian Jézus Krisztus áldozatára. Tanúskodnunk kell, nemcsak egymás között, hanem azok között is, akik mind-ezt nem tudják.


 


Kocsis Fülöp görög katolikus püspök arról beszélt, hogy mindezeket tudván nem elég csak kije-lentenünk azt, aminek újra és újra tanúi vagyunk, hanem úgy is kell élnünk, hogy ne csak szavaink hirdes-sék az Isten dicsőségét, hanem életünk minden egyes lépése. Idézte erre Pál apostol szavait: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus."


A csütörtöki alkalmon Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a tanúnak lenni nem egy felkínált lehetőség, amit Isten felajánl nekünk, nem olyan ajándék, amit elfogadunk vagy sem. Jézus kinyilatkoztat:„Ti vagytok erre a tanúk." Nem mi döntünk efelett. Tanúk vagyunk, egytől egyig. Igaz tanúk, akik életükben Istent tesszük az első helyre, vagy hamis tanúk, ha mind-ezt semmibe vesszük. Arról nem dönthetünk, hogy tanúk legyünk-e vagy sem, csak arról, hogy Krisztus igaz avagy hamis tanúiként élünk ebben a világban.


Az egyetemes imahét e mostani alkalma Gönc városának életében, Károli Gáspár örökségében ismét üde színfolt volt. Úgy gondolom, azt itt megfogalmazott üzenetek sokáig forgathatjuk még szívünk-ben.


s. zs.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább