Családi napközi indult Szendrőn
LXIII. évfolyam 1. szám / Abaúji Egyházmegye2010. február 8-án megkezdte működését a Szendrői Református Családi Napközi. A családi napközi egy olyan szolgáltatás, ahol a gyermekek napközbeni ellátását lehet biztosítani.
Tehát olyan, mint egy mini bölcsőde, óvoda, iskola egyben. A nagy különbség abban áll, hogy igazán családias légkört lehet kialakítani, mert egy családi napköziben maximum hét gyermekkel lehet foglalkozni. Ennek egyik előnye a személyesebb odafigyelés, másrészt ezzel egyszerre munkahelyteremtés is történik. Szendrőn most három családi napközire kaptunk működési engedélyt, tehát összesen huszonegy gyermekkel foglalkozhatunk ilyen keretek között.
Sok helyről kaptunk segítséget. Először a helyi gyülekezet munkáját szeretném kiemelni, mert összefogott a gyülekezet apraja-nagyja, és mindenki abban segített, amiben tudott. Másodszor szeretném megköszönni az egyházkerület intézményeinek a segítségét, mert több helyről kaptunk segítséget mind szakmailag, mind az eszközök beszerzésében. Továbbra is szívesen fogadunk mindenféle segítséget és adományt. Bővebb információ a www.szendro.tirek.hu honlapon olvasható.
Ezúton hívunk minden kedves érdeklődőt a 2010. március 29-én 15 órakor kezdődő ünnepélyes átadásra, melynek keretében meg lehet tekinteni a családi napközit és együtt adhatunk hálát Isten áldásáért. Legyen egyedül Övé a dicsőség!
Benke András lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
