Beszámoló egy ifjúsági csendes hétvégéről
LXIII. évfolyam 1. szám / Borsod-Gömöri Egyházmegye„...moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó." Zsolt 51,9b
Gyülekezetünk három ifjúsági csoportjából az EGYIK február első hétvégéjén csaknem három napot töltött el a Bükkben található Fehérkőlápai Turistaházban. EGYIK ifi a neve a csoportnak, mely elnevezés nem más mint egy rövidítés: EGYütt Isten Közelében. Ez voltaképpen a csoport credója is. A hétköznapi tevékenységek után péntek este együtt keressük Isten közelségét.
A heti rendszeres találkozásokon túl az intenzívebb és hosszabb együttlétek is nagyon fontosak. Ezért évente legalább kétszer többnapos tábort, csendes hétvégét szervezünk. Ezek különleges mérföldkövei a csoport lelki fejlődésének. Hiszen egyrészről ezekre a napokra megszűnnek azok a korlátok, amelyek egy-egy pénteki bibliaórának határt szabnak: közeleg az éjfél és mindenkinek haza kell menni.
Fehérkőlápán volt időnk Istenre és egymásra is. Pénteken már szürkületben ért fel a meseszép turistaházba a 17 fős csapat. Miután mindenki megtalálta a helyét és vacsoráztunk, a samáriai asszony története alapján beszélgettünk. A központi üzenet talán úgy fogalmazható meg, hogy ahol Jézus van, ott van a középpont; életünk, hitünk, lényegünk közepe. Ezen a központi helyen pedig Ő mindig feljebb emel bennünket lelki szellemi fejlődésünkben.
Másnap reggel „nem intellektuális áhítatot" tartottunk, ami azt jelentette, hogy nem volt igemagyarázat, hanem sok éneklés, imádság és igeolvasás. Testileg és lelkileg feltöltődve vágtunk neki a 30 centis hóban egész napos túránknak a következő útvonalon: Fehérkőlápa-Bükkszentkereszt-Bükkszentlászló-Fehérkőlápa. Az emelkedőkön csend és egymásra figyelés volt, a lejtőkön pedig sok-sok hócsata. Több mint 10 kilométerrel a lábunkban szürkületben érkeztünk meg a szálláshelyre. Gyönyörű volt a téli erdő. A fehér környezetben eltöltött egész nap valahogy lelkünket is tisztábbá tette.
Estére közös tojásrántotta-partit szerveztünk 50 tojásból, nem maradt senki éhen. A nap zárásaként pedig közösségi játékokat játszottunk. Mondanom sem kell, hogy az elalváshoz nem volt szükségünk altatóra.
Másnap délelőtt nagyon egyszerű liturgiával úrvacsorát vettünk. Ezzel zárult a közös hétvége.
Az együtt eltöltött idő alatt minden szinten sok ajándékot kaptunk Istentől és egymástól. Ilyenkor mindig felmerül a fiatalokban, hogy milyen jó lenne ezt tovább adni. Ezért úgy döntöttek, hogy a fehérkőlápai hétvége epilógusaként énekkel és igeolvasással továbbadnak valamit a deszkatemplomi gyülekezetnek is. Hitből hitbe.
A csoport nevében mondhatom, hogy hálásak vagyunk az eltöltött időért, a hóért és az Ő közelségéért.
Fehér Norbert,
a Deszkatemplom lelkésze
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
