Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből

LXIII. évfolyam 1. szám / Zempléni Egyházmegye

A megnehezült gazdasági körülmények között sokak sorsa vált kilátástalanná, s ebben a helyzetben számosan fordulnak az egyházi közösség felé segítségkéréssel.

A diakóniai szolgálat mint az egyház küldetésének része Sárospatakon is áldozathozatalra buzdítja a gyülekezetet. Az ősszel egy gázrobbanásban megsérült sárospataki ház kármentesítésére szervezett a gyülekezet jótékonysági hangversenyt, melyhez szeretettel csatlakoztak a város énekkarai, zenészei. Egy határon túli család beteg gyermeke számára is gyűjtést rendezett a közösség. A téli időben hat hajléktalan elhelyezésében, ruházattal, élelemmel segítésében vállalt részt az egyházközség, a Családsegítővel együttműködésben. A nagy havazáskor a sárospataki polgárőrök bejárták a tanyavilágban élő embereket, akik számára élelmiszeradományokat vittek, örömet szerezve nekik az elzártság idején. Lorántffy Zsuzsanna lelki öröksége mai időkben való őrzése pedig abban nyilvánul meg, hogy a fejedelemasszony neve napján nehéz sorsú, de jó tanulmányi előmenetelű diákokat ajándékoz meg, hogy tehetségük kiműveléséhez, hivatásuk megtalálásához érezzék a közösség biztatását.

A Malawiból Sárospatakra érkezett, posztgraduális képzésben részt vevő afrikai lelkészt, Mambót ismerkedésre hívták meg a nőszövetség tagjai, akik nyílt szívvel fogadták beszámolóját az ottani egyházi életről, meghallgatták énekeit, és számos kérdéssel vették körül. Megajándékozása mellett ígéretet tettek az asszonytestvérek, hogy imádságukban hordozzák céljai teljesülését.


A sárospataki reformátusok tizenkettedik alkalommal is megrendezték jótékonysági báljukat, melynek műsorában közreműködtek az „édenkertet" virágokkal beültető Református Általános Iskola tanulói, Mózes égő csipkebokrát jelenítették meg a konfirmandusok, a presbiterek tűzoltóruhába bújva a hit és szeretet lángjai továbbadásában fáradoztak. A gyülekezet vállalkozó szellemű tagjai az énekkarral karöltve megjelenítették A virágok vetélkedése című mesejátékot, melyben szerepet vállalt dr. Hörcsik Richárd polgármester és Aros János alpolgármester is. A nyitótáncban gyülekezetünk ifjai együttműködtek a Református Gimnázium tanulóival, zenei kíséretet a dr. Téglás Zsolt vezette Zsindely népzenekar és Fedorcsák Katalin zongoratanárnő biztosított, valamint közreműködtek a sárospataki Huncutka bábszínház tagjai és zenészei. A négyszáz fős közönség értékes tárgyakhoz juthatott a tombolán, melynek felajánlását ezúton is köszönjük az üzleteknek, magánszemélyeknek, támogatóknak. Az est bevételével a Lorántffy Zsuzsanna emlékév rendezvényei számára létesült anyagi alap, melyet áldott életű fejedelemasszonyunk örökkévalóságba költözése 350. évfordulójának szentelnek az örökségét hordozó sárospatakiak.


Virágh Sándor lelkipásztor


Sárospatak

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább