Víz hete a Lévayban

LXIII. évfolyam 1. szám / Intézményeink


Iskolánk tavaly benyújtott és meg is nyert egy pályázatot, amelynek célja, hogy kompetencia alapú oktatás valósuljon meg. Ennek keretén belül rendeztük meg a témahetet, amely egy adott téma - jelen esetben a VÍZ - sokoldalú, az egész iskolát, diákokat és tanárokat egyaránt megmozgató feldolgozását tűzte ki célul. A leginkább a 7. évfolyamot érintette a témahét, de minden osztály bekapcsolódott a programokba, a tanítási órák témája is minden tantárgyból a VÍZ volt.


Iskolánk 2010 januárjának utolsó napjaiban témahetet tartott. Az alkalomra már korábban meghirdették a diákoknak, hogy minden tantárgyból lehet készíteni projektmunkát, aminek a vízről kellett szólnia. Sok vállalkozó kedvű diák akadt, akik nagyon igényes és érdekes munkákat adtak be.


Hétfőn kora délután, akinek volt kedve, elmehetett korcsolyázni. Ez a program nagyon nagy sikert aratott a diákok körében, hiszen több mint 150 tanuló látogatott el a miskolci korcsolyapályára. Kellemesen és jó hangulatban telt el ez a délután, mindenki nagyon sokat mulatott.


A vízről szóló versek szavalóversenyét kedden tartották. A tanárok örömére nagyon sokan indultak a megmérettetésen, őrizve a szavalás régi, szép hagyományát. Ettől a naptól kezdve a szünetekben különböző tantárgyakból totókat lehetett kitölteni, amelyek szintén lételemünkről, a vízről szóltak.


A legjobb projektmunkák megtekintése és értékelése csütörtökön zajlott a díszteremben. Itt mindenki megnézhette diáktársai remek munkáit, amelyekből nagyon sokat lehetett tanulni.


A legnagyobb sikert a pénteken tartott egészségnap aratta. Minden órában egy-egy osztály különféle, finom falatokat kóstolhatott meg: biozöldségekből és gyümölcsökből készült italokat és szendvicskrémeket. A tanítás befejeztével igazgató úr köszöntő beszéde után a tornateremben megtekinthettük a 7. osztályosok által készített, vízről szóló előadásokat, filmeket. Felsorolták a projektmunkákat készítő diákok nevét, és a plakátverseny győzteseinek kihirdetésével zárult a hét.


Nagyon jó hangulatban telt el ez a hét, hisz sok érdekességet, információt tudhattunk meg a vízről, életünk lételeméről. Felhívták a figyelmünket arra, hogy vigyázzunk és óvjuk a víz tisztaságát.


Juhász Evelin 9.c osztályos média tagozatos diák tudósítása

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább