Az evangélium szolgálatában

Kálvin 1533 őszét követően sokat utazott. Előbb hazalátogatott Noyonba, majd onnan Saintongeba, s ami ezeknél fontosabb, barátja (Luis Du Tillet) hívására Anguleme városába érkezett, ahol néhány hónapot töltött 1534 folyamán.

Du Tillet egyházi ember volt, Claix plébánosa, kitűnő könyvtárral felszerelkezve. Kálvin itt elmélyítette teológiai ismereteit, miközben barátját görög nyelvre tanította. Időközben ellátogatott Nerac városába, ahol Navarrai Margit oltalmába vette az üldözött humanistákat. A királynő lelkesedett az evangéliumi tanokért. Innen Kálvin hazautazott, és 1534 májusában lemondott egyházi javadalmáról. Ezután Párizs következett, ahol találkozni kívánt egy spanyol orvossal, Miguel Servettel, akinek 1531-ben kiadott, a Szentháromságot tagadó művét elolvasta, s a szerzővel - hogy megváltoztassa nézeteit - vitatkozni kívánt. Servet azonban nem jelent meg a találkozón. Párizs után Poitiers és Orleans következett. Itt némi nyugalma volt Kálvinnak, mert az előszó tanúsága szerint itt megírta első teológiai művét, amely azonban csak 1542-ben jelent meg. A mű címe: Psychopannychia (A lélek ébrenléte). „Értekezés, amely bebizonyítja, hogy a lélek, miután elhagyja a testet ébren marad, ellentétben néhány tudatlan tévelygéseivel, akik úgy vélik, hogy alszik az utolsó ítéletig." (Cadier, 49) 1534 végén Kálvin elhagyta Franciaországot, Bázelbe utazott.

A Kálvin-életrajzok általában külön foglalkoznak megtérésének idejével. Többnyire találgatások nyomán haladnak, mert maga Kálvin nem mondott az időpont tekintetében közelebbit. A hagyomány tudni véli, hogy már joghallgató korában prédikált a reformáció szellemében Bourges városában. Valószínű, hogy 1533-34 folyamán kereste azok társaságát, akik az egyház reformációjának meggyőződéses hívei voltak. Bizonyos, hogy amikor Bázelbe indult, már az evangélium szellemében kívánt élni, szemben a középkori vallásosság gyakorlatával. Megtérésének időpontja bizonytalan, elégedjünk meg tehát vallomásával, amelyben nem az idő, hanem a szuverén Isten kegyelmes tette a hangsúlyos. „És ámbár kezdetben oly erősen voltam kötve a pápista babonákhoz, hogy igen nehéz volt visszahúzni engem e mély mocsárból, egy hirtelen megtérés által Isten leigázta szívemet." (Cadier, 35) „Én, Uram, amint gyermekkoromból felserdültem, [azóta] mindig a keresztyén hitet vallom. Azonban kezdetben magáról a hitről csak annyit tudtam, mint ami akkor általában el volt terjedve. A Te igédet, melynek világosító lámpás gyanánt kellett volna tündökölnie minden népek előtt, eloltották, vagy legalább homályba burkolták előttünk. [...] Lelkem már úgyis kész volt a komoly elmélkedésre. E pontnál pedig mint egy fényözön áradt rám, s átláttam, hogy a tévedések minő szemétdombján fetrengtem, s mennyi mocsok, folt éktelenített el. Megismertem a nyomorúságot, melybe estem. Ez is megrendített, de még inkább megrázott, mikor feltárult előttem az örök halál, mely elnyeléssel fenyegetett. S ekkor, mint kötelességem parancsolta, első lépésem az volt, hogy miután előbbi életemet nyögve s jajgatva kárhoztatám, a Te utadra tértem. S most, Uram, mit tehetek én nyomorult egyebet, mint hogy esedezzem színed előtt s kérjelek, hogy ne vonj számadásra azon borzasztó hűtlenségért, melyet igéddel szemben elkövettem, s melyből egyszer már csodálatos jóságodhoz képest megmentettél." (Sadolet bíboros levele a genfi tanácshoz és néphez Kálvin válaszával 1539.) Kálvin, Lutherhez hasonlóan, későbbi visszaemlékezései során úgy látta, hogy az evangéliumi hit pontszerű spirituális eseményben törte át a régi vallás kereteit. Ez a tény azonban minden bizonnyal egy korábban elindult folyamat végső, döntő élménye volt.

Dienes Dénes