Búcsúbeszéd Varga Zsolt temetésén - Kovácsvágás, 2010. január 23.

Gyászoló Család! Gyászoló Gyülekezet!

Amilyen örömmel, hálaadással és könnyű szívvel mondtam 2009. november 12-én a debreceni Református Kollégium Dísztermében dr. Varga Zsolt laudációját, olyan megdöbbenéssel és nehéz szívvel állok itt, hogy a volt évfolyamtársak, a debreceni Alma Mater és a Doktorok Kollégiuma elnöksége nevében búcsúzzak.

A pár héttel ezelőtti büszke laudációból mára keserves nekrológ lett. Amit mi emberileg új kezdetként értékeltünk, és a már megszerzett doktorátusa után a lelkipásztorkodása mellett tervezgettünk, az most már mind egy egészen más síkra terelődött.

Mint évfolyamtársra és témavezetőre sokszor megszégyenítően hatott rám az a teológia- és tanulásszeretet, ami Varga Zsoltot jellemezte. Amikor a kiemelkedni vágyás útján valóban felfelé nézett, akkor mindig nagyszerű dolgokat kapott.

Nyilvánvaló volt, hogy a teológiai tudomány segítségével mély szellemi és emberi kapcsolatokra jutott már teológus korában. Sokszor nem is annyira rajtunk, diáktársain keresztül, hanem a Vallástörténeti Szemináriumban eltöltött idő alatt. Képes volt naphosszat „társalogni az atyákkal", hiszen olvasottsága közismert volt. Kümmel, Käsemann, Cullmann, Stauffer és a többi nagy újszövetséges tudós izgatta. Tanárainkat merészen, már-már nyersen kérdezgette. Megfaggatta órán és órán kívül Rózsai Tivadart, Varga Zsigmondot, Pásztor Jánost, Szathmáry Sándort és Édesapámat is. És addig ment, amíg a számára lenyűgöző hatást keltő Rudolf Bohrenhez el nem jutott.

Világosan látta, amit Malakiás próféta így mondott: „a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek Urának követe ő!" (Mal 2,7) Erre a feladatra készült folyamatosan.

Örömmel töltötte el, ha megkapta a tanulmányozás erőfeszítése közben a készülés gyöngyeit, és az Ige üzenetének feltárulkozása közben övé lehetett a megvilágosodás élménye. Vágyott prédikálni és akart jobban prédikálni. Éppen Bohrennél értette meg, hogy a küzdelmes és gyötrelmes terhet jelentő prédikáció-felfogással szemben az igehirdető örömére is lehet a készülés, és a szenvedélyesség nélkülözhetetlen, mert az igehirdetés a Szentlélek csodája, aki a csodához még bennünket is fel tud használni.

Üzenet értékű volt számomra, ahogyan láttam és érzékeltem, hogy kapaszkodót jelentett számára a teológiai tudomány.

Húsz falusi lelkipásztori évében kapaszkodott nemcsak hitvese szeretetébe, hívei bizalmába, hanem a könyveibe. Sok változás és érés, csalódás és áldás, várakozás és eredmény közben tudatosan akart megmaradni a teológiai tudománnyal élő és táplálkozó lelkipásztornak. Isten ezt a tudományt és ezt a tudatosságot nem hagyta jutalom nélkül. Kapaszkodása, igyekezete közben Isten vigasztalássá tette számára a tanultakat. Tudni akart minél többet, de nem öncélúan, hanem a lelkipásztori munkáért, a gyülekezetért.

Tiszteletre méltó és közkinccsé teendő ennek a fájdalmasan rövid, de hasznos pályának a gyümölcse. A búcsúzás órájában még inkább el kell kötelezni magunkat, a teológiai tudományt szeretőket arra, hogy a dr. Varga Zsolt által feltárt Rudolf Bohren-i életművet, amely az igehirdetés tudományának mérföldköve lett, disszertációja által széles körben ismertté tegyük, mert égetően szükségünk van ma is Bohren homiletikai szemléletére.

Immár teológiatörténeti tény, hogy ezt a munkát dr. Varga Zsolt kovácsvágási lelkipásztornak köszönhetjük. Nem ássuk el és nem fektetjük el disszertációját, hanem a sárospataki és a debreceni Teológia összefog és kiadja Varga Zsolt művét.

Disszertációja utolsó mondata a Szentlélek hívása volt, ami Bohren teológiájának is középpontja volt: Veni Creator Spiritus! - Jövel, Teremtő Szentlélek! Most, a gyászban szintén a Szentlélekért fohászkodunk Családjának, Gyülekezetei tagjainak életére, a lelkipásztori közösség számára: Jövel, Vigasztaló Szentlélek! - Dr. Varga Zsolt emlékezete legyen áldott közöttünk!

Dr. Fekete Károly