A szél misztikája - Gondolatok pünkösddel kapcsolatban

„A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." János 3,8

Az egyszeri embert megkérdezték, hogy milyen időjárást szeret a legjobban, mire így felelt: „A szelet. Mert nyáron akármilyen meleg van, ha lengedez egy kis szellő, kibírom. Télen akármilyen hideg van, de nem fúj a szél, kibírom."

A Szentléleknek sokféle jelképe van. Az utóbbi időben egyre inkább a szél foglalkoztatott. Ha pünkösdre gondolok, egyszerre jelennek meg képzeletemben a lángnyelvek és a szélrohamhoz hasonló zúgás. A lángnyelv látható és érezhető. A szél inkább csak hallható és érezhető. Az Úr Jézus is erre utal, mikor Nikodémussal beszélget. Valami olyan megy végbe, amit nem, vagy csak részlegesen tudunk magyarázni. Igazi titka rejtve marad előttünk.

Szüleim telekszomszédja, egy idős bácsi, gyakran feltette a kérdést: „Honnan jön a szél?" Lehet légköri mozgásokra utalni, a hőmérséklet különbségéből adódó szélmozgásokra, de a kérdés megmarad: honnan származik az első légáramlat? Ha egészen a teremtésig nyúlunk vissza, azt olvassuk, „Isten lelke lebegett a vizek felett". Talán ez a lebegés, remegés, pulzálás lehetett az első igazi légmozgás, a későbbi szelek előzménye. Annál is inkább, mert maga a héber ruah szó nemcsak lelket jelent, hanem szelet is. Egy neves teológiai professzor (Bolyki János) egy igehirdetésében elmondta, hogy a „reménység" szó az egyik afrikai nyelvben így van kifejezve: „túllátni a látóhatáron". Ez az, amire nekünk is szükségünk van: túllátni a látóhatáron. Hogyan lehetséges ez? Úgy, ha a Lélek szele elfújja a ködöt, ami akadályozza látásunkat. A reménytelenség nem más, mint az, amikor nem látok túl valamin, nem látok be valami mögé, húsvétiasan szólva „valami akadályozza látásomat". Éppen ezért kell, hogy a Lélek kitisztítsa lelki látásomat, és a remény újra életre keljen.

Jézus szerint „a szél fúj, amerre akar". Úgy gondolom, ez a legnehezebb pünkösdben. A Lélek nem oda fúj, ahová én akarom, hanem ahová Ő akarja. Meg vagyok győződve róla, hogy minden hívő ember szívből kívánja a személyes és az egyházi megújulást, és bizonyára mindent meg is tesz érte. Még sincs mindenütt ébredés. Ennek kettős okát abban látom, hogy „a szél fúj, amerre akar". A teljes szívvel és odaadással végzett munka még nem garancia a Szentlélek olyan arányú munkálkodására, mint ahogy azt korábban elképzeltem. A másik ok sokkal nyomasztóbb: vajon amikor nem jön a Lélek, annak nem saját lustaságom-e az oka? Adjon Isten ezen a pünkösdön bölcsességet, hogy felismerjük a különbséget; és reménységet, hogy ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe!

Benke András