A templomkert titka
LXIII. évfolyam 2. szám / Abaúji EgyházmegyeEgyszer régen Tornyosnémetiben nagy volt a riadalom. A tűz lángjai megállíthatatlanul törtek előre, nem kímélve a református templomot sem. A torony belső faszerkezete leégett, és a harang nagy robajjal a földre zuhant. Néhány nap elmúltával, amikor már nem égtek, csak füstölögtek a fadarabok, a gyülekezet elkeseredett tagjai megnézték, mi maradt meg szeretett templomukból.
Megtalálták a harangot is, de nem örülhettek neki, mert megrepedt a zuhanás következtében, elnémult, használhatatlanná vált. Megtanácskozták a további sorsát, s úgy döntöttek, hogy eltemetik, mint kedves halottjukat. A templom és a parókia között ásták meg a gödröt és helyezték végső nyugalomba a harangot, mely oly hűségesen hívogatta a lelkeket Isten házába. A gödröt betemették, fű nőtt rajta, majd jöttek-mentek az évek, évtizedek, ború és derű, szaladtak katonák, fütyörészett a kertben dolgozó földműves. Esett rá az eső, a hó, sütötte a nap, és most, 2010. március 29-én, húsvét hetének kezdetén, egy egyszerű hétfői napon néhány hittanos gyermek izgatottan követte a fogorvos bácsit, aki fémkereső detektorával lépésről lépésre haladt előre, és figyelte a készülék hangjelzéseit.
Néhány hete határozta el ez a kis csapat, hogy felkutatja a harangot. Ha sikerül, lemossuk, letisztítjuk, és visszatesszük az Isten házába egy jól látható helyre. Kaland, főhajtás az elődök előtt, és történelemírás, ha sikerrel járunk.
Bibliaolvasás és beszélgetés után megérkezett Göncről a Doktor úr, s megkezdődött a kutatás.
„Sípol, itt lesz valami!" - kiáltottuk egyszerre. Ásni kezdtünk, de csak palaszeget találtunk. A templom 2000-ben történt felújítása után sok fémtárgy került a földbe. Ástunk itt is, ott is, de harangra még nem bukkantunk. Egy hosszú, lapos nyárssal böködtük a puha földet, hogy a tárgyak kiterjedését felmérjük. Ezután gondolkodni kezdtünk, vajon hová áshatták ezen a kb. 800 négyzetméteres területen az őseink a harangot. Ha nehéz volt, a templomtól nem vihették túl messzire. Az is lehet, hogy mélyebbre ásták, mint gondoltuk. Hol van valami különleges domborulat a talajon, vagy ellenkezőleg, besüllyedés? Törtük egy darabig a fejünket, majd megraktuk a tüzet és elővettük a szalonnát, kenyeret, hagymát.
A templomkertet betöltötte a sültszalonna illata. Gitárkísérettel énekeltünk néhány szép éneket, eszegettünk, majd vidáman hazaindultunk azzal a felkiáltással, hogy később újra megpróbáljuk. Érzékenyebb fémkeresővel, nagyobb türelemmel. Megpróbáljuk kideríteni, mikor és hogyan történt akkor régen ez a tragédia, hátha vannak még a legendának ismeretlen részletei. A kert csendes mélye addig őrzi tovább a harangot, mely egykor oly kedves volt a református gyülekezetnek.
Kovács Balázs lelkipásztor
Hidasnémeti
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
