Hello Afrika

Valószerűtlenül, az emlékezetem küszöbe alól, módszeres kiszorítósdival követelt magának utat a 90-es évek popkultúrájában új ikonként megjelenő, nigériai származású Dr. Alban által jegyzet Hello Africa című szám.

A Svédországba költözött énekes, fogorvos ebben a dalban Afrikának, a szülőföldjének varázsáról, az idegen kultúrák által felülírhatatlan örökségéről beszél. Egy olyan többletről, amit a természethez közeli lét, az egyszerűség, a kontinens izzása, az ősi és a keresztyén hit találkozása és az olyan gondolkodók, mint Mandela jellemez. Számunkra sokáig Afrika felfedezését a természetfilmek jelentették, és jobban ismertük a lapátfülű kutya és a tobzoska életritmusát, mint a bennszülötteket. Mára ez a felemás kép megváltozott, és nemhogy az ott élő törzsekről van ismeretünk, hanem arról is, hogy az afrikai keresztyén testvéreink között óriási lelki ébredés van kibontakozóban.

A telkibányai gyülekezet 2006-ban fordította az afrikai, azon belül is a Malawiban élő emberek felé a figyelmét. Ugyanis az észak-ír testvérgyülekezetünk misszionáriusai ekkor utaztak ki Mzuzuba, ahol egy iskolát szerettek volna felszerelni. A vártnál rosszabb helyzet fogata őket: omladozó falak, éhező, beteg gyerekek. A híreket hallva imahátteret biztosítottunk a kint dolgozó elkötelezett keresztyéneknek.

A 2010-es világimanapi program is az egyik afrikai ország, Kamerun köré szerveződött. A telkibányai gyülekezet idén harmadik alkalommal kapcsolódott be ebbe a nem mindennapi erőket megmozgató, élénk lelki megtapasztalásokkal járó, a hit valóságos dimenzióit feltáró globális könyörgésbe. Igyekeztünk a gyülekezeti belterjességet száműzni és vendég szolgáló teológusokat hívtunk Sárospatakról. Tárkány Edit, Tarnóczi Dalma, Pál László és Szegedi Csaba testvéreink énekes, igehirdetői, imádságvezetői szolgálatokat végeztek közöttünk. A Világimanap délelőttjét a faluban, az emberek között töltöttük énekléssel, imádsággal, igeolvasással. Így jutott el az evangélium a faluközpontba, az iskolába, az óvodába, a községházára, a postára és a múzeumba. A Világimanap záró programja délután 5 órakor kezdődött a Művelődési Házban. Az alkalom egyik különlegessége az imalánc volt. Képkockáról képkockára szembesültünk az afrikai emberek életének keresztjeivel, de nem éreztük tehetetlennek magunkat a környezetrombolást, a nők kihasználását, a kizsákmányolt munkaerőt, a halálos betegségeket látva. Minden fájó pont után, amikor a lelkünk sajgott a szenvedés és igazságtalanság terhe alatt, egy-egy gyülekezeti tag, lelkipásztor és teológus imádságban járt közbe Kamerun népéért.

A legutóbbi afrikai élménye a gyülekezetnek húsvét másnapjára tehető. A legátusunk Sipos Előd Zoltán II. éves teológus hallgató részese lehetett annak a 2 hetes missziói útnak, amit magyar teológusok egy csoportja Kenyában töltött. Az ünnep másnap délutáni istentisztelet egyáltalán nem mutatta azt a megszokott képet, hogy a hívek megfáradtak volna a sok hitéleti alkalom látogatásában. Az ünnepi követet is inspirálta az a kíváncsiság, ami a gyülekezetet jellemezte, és élményszerű előadásban részesítette a hallgatóságot. A beszámoló alatt újabb és újabb részletekkel gazdagodott a közösségünk Afrika-képe. Szimpatikus példának találtuk egy szál rózsával fogadni a gyülekezetbe újonnan érkezőket, továbbá egy olyan füzet bevezetését, amibe mindenki felírhatja, hogy mivel tud hozzájárulni a gyülekezeti közösség szükségeinek a betöltéséhez. Nem csak a kis részletekben találékonyak a kenyaiak, de a nagy dolgokban erejükön felül áldozatkészek (pl. keresztyén egyetem, kórház építése).

Azt hiszem, hálásak lehetünk azért, ha az afrikaiak imalistájára felkerülünk mi is, európai keresztyének, magyarok, aminek következtében - remélem - a hosszú száraz évszak után végre áldások esője áraszt el minket. Hello Afrika, jó érzés, hogy ti ott szintén Krisztusba vetitek a reménységeteket!

Szalay László Pál

lelkipásztor