Az egervölgyi egyházmegye női szolgálóinak találkozója
LXIII. évfolyam 2. szám / Egervölgyi EgyházmegyeImmáron negyedik alkalommal került megrendezésre az egervölgyi egyházmegye női szolgálóinak találkozója a mezőkövesdi gyülekezetben. Március 28-án virágvasárnap délután négy órakor kezdődött az idei találkozó a református templomban, amely gazdag programmal várta a résztvevőket. Összejövetelünk Mészáros Ildikó hevesi nagytiszteletű lelkipásztornő virágvasárnapi igehirdetésével kezdődött, majd Gordosné Balogh Eszter a gyülekezet lelkésze köszöntötte az egybegyűlteket.
A következőkben Laczkó Gabriella lelkész-szociológus az egyház falumissziós illetve faluszeminárium szolgálatáról tartott előadást, amelyben történelmi áttekintést kaphattunk a faluszeminárium múltjáról, a faluszeminárium jelentéséről, társadalmi jelentőségéről, a falvakban szolgáló lelkészek feladatáról, jelenlétük fontosságáról és természetesen a mai állapotok függvényében a falusi lelkipásztori munka missziójáról. Az idei találkozón a cserépfalui dicsőítő csoport Bárka körének vezetésével tanulhattunk énekeket.
Összejövetelünk másik előadója Benke Gabriella cserépfalui nagytiszteletű asszony, gimnáziumi tanárnő, aki a Palánta missziós alapítvány szolgálatáról tartott egy vetítettképes előadást, mint a misszió területi vezetője. Beszámolójában elmondta, hogy ezzel a bábmisszióval iskolákba, óvodákba viszik el egy-egy kis történeten keresztül az evangéliumot. Egy-egy ilyen alkalommal a gyermekek kapnak egy kis füzetet és egy CD-t az éppen bemutatott történettel kapcsolatosan. Pár ilyen CD-t a találkozó hallgatósága között is kiosztottak.
Az előadást követően Kissné Héczei Erzsébet, gyülekezetünk presbitere verses bizonyságtétellel szolgált, aki megtérése történetét a verseskötetéből idézett pár versével színesítette. Ezt követően az egervölgyi egyházmegye lelkipásztoraiból alakult alkalmi kórusa két éneket adott elő. Együttlétünket dr. Kádár Zsolt nagytiszteletű esperes úr egy imádsággal és áldással zárta be.
A templomi együttlét után egy szomszédos étteremben szeretetvendégségre került sor.
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
