Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből
LXIII. évfolyam 2. szám / Zempléni EgyházmegyeHagyományosan a nemzeti ünnep közelségében tesznek fogadalmat a sárospataki gyülekezet fenntartásában működő 763. sz. Sztárai Mihály Cserkészcsapat újoncpróbát kiállt tagjai a gyülekezet közösségében.
Az ünnepélyes alkalmat követően a csapatot a nőszövetség látta vendégül. A cserkészek a város ünnepségein is részt vesznek díszelgő szolgálatukkal a koszorúzások alkalmával. Így történt az idei nemzeti ünnepen is, amikor Raffai Ernő történész mondott ünnepi beszédet, és a közreműködő összkarban a református énekkar tagjai is énekeltek.
Sárospatakon helyezték nyugalomra hitvestársa mellé a 90 éves korában Megváltó Urához hazatért özv. Horkay Barnáné született Törzsök Dolorosa nagytiszteletű asszony földi porsátorát a boldog feltámadás reménysége alatt. Bár földi pályafutását számtalan megpróbáltatás terhelte, élő hittel Isten Igéjébe kapaszkodva lehetett élete szolgálattá. Ifjú lányként a Viharsarok leánymissziójában, majd Horkay Barna oldalán vállalta a kárpátaljai magyar sorsot, a legnehezebb időkben is gyülekezetek, betegek gyámolítását. Isten irgalmas szívvel, mindenben a jót kereső látásmóddal, az állhatatos, szüntelen való imádkozással áldotta meg a hatgyermekes édesanyát, akiért hálát adtak szerettei, s mindazok a gyülekezetek, ahol életében megfordult, nyomot hagyva sugárzó tekintetével, lelki szolgálattal hitelesített élő hitével. Jelképes nevének megfelelően járta végig a földön a szenvedés útját, de Krisztust követve nyerte el a célban a hazahívó szót és az üdvösség koronáját. Ez az áldott örökség vigasztalja Övéit, s életpéldája érintsen meg szíveket, akik helyére állnak az imádság szolgálatában.
Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony 350 éve költözött az örökkévalóságba. Példaadó élete és lelki öröksége megbecsülésére számos esemény szolgál Sárospatakon. Április 18-án, elhunyta napján volt 21 fiatal számára az ünnepélyes konfirmációi fogadalomtétel. Dr. Dienes Dénes professzor az alkalomhoz kötődve elevenítette fel a gyermekei konfirmációja kapcsán lelki áldásokat közlő fejedelemasszony emlékezetét. Köszöntötte a fiatalokat dr. Hörcsik Richárd polgármester, újraválasztott országgyűlési képviselő, Sipos István főgondnok és a szülők nevében Pásztor Gyuláné. Zenés közreműködést végzett három sárospataki énekkar közös szolgálata dr. Takács Andrásné, Csehi Ferenc és Bak Adrienn vezényletével, hangszeres közreműködő volt dr. Mellesné Boros Kinga, Simon Norbert, Dér Krisztina, Hörcsig Ákos. A szombati vizsga alkalmával Győri József megható versével kért áldást a konfirmáló fiatalokra, s köztük két fiára Pándy-Szabó Anna tanárnő. A nőszövetség szeretetvendégséget rendezett a fiataloknak, akik egy emlékfát ültettek el a templom kertjében.
Április 25-én egy történelmi séta hirdette Lorántffy Zsuzsanna emlékezetét, amelyen részt vettek a sárospataki emberek és iskolák mellett a Református Kollégiumok Kulturális Találkozóján részt vevő gimnazisták, a sárospataki Teológustalálkozón részt vevő lelkésznövendékek, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság delegációja, a Lorántffy Zsuzsanna borrend tagjai, a Zempléni Lovas Egyesület korhű öltözetű tagjai és Lorántffy Zsuzsanna születési helyének Ónodnak képviselete. Az esemény a Református Egyházközség, a Kollégium, A Művelődés Háza, a Rákóczi Vár, az Önkormányzat és a Nemzeti Kegyeleti Bizottság együttműködésében jött létre. A jubileumi év emlékezetére meghirdetésre került, hogy a sárospataki templom tornyába készüljön egy Zsuzsanna harang, amelynek létrehozásához szeretettel és köszönettel fogadja a sárospataki gyülekezet a hálaadó szívek támogatását. A Zsuzsanna-harang felszentelésére szeptember 19-én kerül sor.
Virágh Sándor
Sárospatak
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
