Szikra Bodrogkeresztúron
LXIII. évfolyam 2. szám / Zempléni EgyházmegyeRégen várt alkalom adatott meg számunkra Bodrogkeresztúron. Április 17-ére hívtuk meg a SZIKRÁT. Nagy buzgalommal, készülődéssel volt tele a gyülekezet.
Már reggel 7 órakor a szendvicset kentük, kb. 250 db lett, és sok-sok sütemény gyűlt össze, amiért köszönet jár gyülekezetünk áldott kezű asszony-testvéreinek. Az előadás témája nemcsak a fiatalságot, de az idősebb korosztályt is érdekelte, így hát eljöttek sokan az idősebb generációból is. Összesen 125 fő gyűlt össze. A helyi polgármester, Májer József segítségével megkaptuk a Turisztikai Központot, ahol vendégül láthattuk mindazokat, akik készültek erre az alkalomra. A környék, Tarcal, Tokaj, Mezőzombor, Mád, Nyíri, Vajdácska, Ricse, Sátoraljaújhely, Pácin, Szerencs és Bodrogkeresztúr lelkipásztorai elhozták ifjaikat, konfirmandusaikat.
Rövid áhítattal kezdtük meg együttlétünket, utána a Szikrával együtt énekekkel dicsőíthettük a mi Urunkat.
Erre az alkalomra a Sajósenyei Református Otthon vezetőjét, Kövér Imrét hívtuk meg, hogy előadását megtartsa, melynek témája Miért hagyja Isten? Nagyon tartalmas, szinte megdöbbentő dolgokat mondott el, a szenvedésről.
A lényeg, hogy Istennek célja van a szenvedéssel, és meg kell tanulnunk a szenvedést méltósággal hordozni. A szenvedés az élet vizsgája. Nem Isten büntetése, értelme van, ezzel válunk emberré. Szenvedés által kiskorúságból nagykorúságba jutunk. Úgyszólván valahonnan valahová tartunk. Azt is megtudtuk, hogy a fogyatékosok élete nemcsak szenvedésből áll, hanem van örömük is! A mi feladatunk pedig, hogy enyhítsük az ő szenvedésüket. Az ő életük nem értelmetlen élet, minden attól függ, mi mit láttunk meg bennük. Az ember ne felejtse el honnan jött! Tudatosítsuk azt is, hogy a szenvedés azért van, hogy visszavezessen az Úristenhez, hogy megtörje emberi gőgünket!
Az előadó az otthon életéről, az ott lakókról is szólt, pl. arról, hogy mennyire precízek tudnak lenni a munkában, ahogy nyolcfelé szortírozzák a szemetet. Az előadást színesítette a lakók műsora. Énekeltek, s hozzá mutogatták az énekeket, verseltek. A verseket kívülről mondta el az egyik lakó.
Szem nem maradt szárazon, miközben hallottuk és láttuk őket. Nagyon nagy szeretet van bennük a másik ember felé, és ők maguk is nagyon vágynak a szeretetre. Közben rádöbbenhettünk arra mi, egészségesnek vélt emberek, hogy fogyatékosok vagyunk mi is valamilyen szinten.
A záró áhítat után búcsút vehettünk egymástól, abban a reményben, hogy átformálódott, átértékelődött a mi gondolkodásunk, a mi szívünk.
Szűcs Edina
Bodrogkeresztúr
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
