A 100. születésnap

Tóth Andrásné, Dakos Eszter néni községünk legidősebb lakosa 1910. március 19-én született Karcsán. Eszter néni átélte a két világháborút, az 56-os forradalmat, majd férje elvesztése is megviselte, akivel több évtizeden át voltak házasok. Házasságából három gyereke született: Géza, András és Etelka. Három unokája van, és hat dédunokája.

Eszter nénit otthonában az önkormányzat nevében Dakos János polgármester, Stumpf Attila jegyző köszöntötték, akik a virágcsokor és az ajándékkosár mellett átadták a 100. éves korral járó miniszterelnöki oklevelet is. Balogh Sándorné, a karcsai Nagy Géza Művelődési Központ igazgatója, egy megható verset mondott el az ünnepelt tiszteletére, mely könnyeket csalt az összegyűltek szemébe.

Szabó Ágnes református lelkipásztor a gyülekezet nevében köszöntötte a szépkorút,

akit  leginkább az óvodások és az iskolások műsora hatott meg. A kicsik verset mondtak és énekeltek, Ulicsák Ádám és Czinke Ágnes 4. osztályos tanulók, a művészeti iskola növendékei a Gyertyafény keringő dallamaira táncoltak, így szerezve megható pillanatokat a jelenlévőknek.

Eszter néni egészségi állapota kielégítő, szellemi frissessége jó. Mi a titka a hosszú életének? Az őt körülvevő család féltő gondoskodása, szeretete, a türelmes ápolás, odafigyelés. Az Istenbe vetett hite a gyülekezet számára is példaértékű, Eszter néni Neki köszöni meg az átélt száz esztendőt. A család nagyon örült a kedves megemlékezésnek, a köszöntésen résztvevők együtt fogyasztották el a finom ebédet és a 100. szülinapi tortát. Isten éltesse Eszter nénit még erőben, egészségben!

Balogh Sándorné igazgató

A legnagyobb művészet

A legnagyobb művészet tudod mi?

Derűs szívvel megöregedni!

Soha nem lenni reményt vesztett,

Csendben hordozni a keresztet.

Irigység nélkül nézni másra,

Ki útját tetterősen járja.

Kezed letenni az öledbe,

S hagyni, hogy gondod más viselje.

Hol segíteni tudtál régen,

Bevallani alázattal szépen,

Hogy arra most már nincs erőd,

Nem vagy olyan, mint azelőtt.

Így járni csendesen, vidáman,

Istentől rád rakott igában.

Mi adhat ily' békét nekünk?

Ha abban a szent hitben élünk,

Hogy a teher, mit vinni kell,

Örök hazába készít fel.

Eloldja kötelékeinket,

Ha a világ fogva tart minket.

Megtanulni ezt a művészetet

Tudom, csak nehezen lehet.

Ára öregen is sok küzdelem,

Hogy a szívünk csendes legyen,

És készek legyünk beismerni:

Önmagamban nem vagyok semmi.

S akkor lelkünk kegyelmes Atyja,

Nekünk a legszebb munkát tartogatja:

Ha kezed már gyenge más munkára,

Összekulcsolhatod hát imára.

Áldást kérhetsz szeretteidre,

Körülötted nagyra és kicsinyre,

S ha ezt a munkát elvégezted,

És ha az utolsóóra közeleg,

Hangját hallod égi hívásnak:

„Enyém vagy! Jöjj! El nem bocsátlak!"