II. Csomasz Tóth Kálmán Egyházi Énekverseny

LXIII. évfolyam 2. szám / Intézményeink

A Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2010. március 26-ra, másodszor hirdetett Egyházi Énekversenyt a Tiszáninneni Református Egyházkerület oktatási intézményeiben tanuló diákok részére, névadójának emlékére és tiszteletére. Csomasz Tóth Kálmán életműve elválaszthatatlan egyházunk mindennapjaitól, hiszen az istentiszteleteken abból az énekeskönyvből énekel a magyarországi reformátusság, amely az ő kutatómunkájának az eredménye.

Csomós József, egyházkerületünk püspöke köszöntötte a kerületi székház dísztermébe összegyűlt hatvankét résztvevőt, felkészítő tanáraikkal, családtagjaikkal együtt. Köszöntőjében kiemelte az egyházi ének fontosságát, amely lelki többletet jelent az énekelt imádságot előadó gyermekek számára. Szűcsné Farkas Zsuzsanna, az intézmény igazgatónője indította el a két teremben zajló versenyt, ahol a gyermekek korcsoportokra osztva mutathatták meg felkészültségüket. A zsűrit meghívott vendégek alkották: Andrássyné Mátyus Gabriella, dr. Farkasné Sajó Márta, Szűcs Sándor, valamint az énekverseny névadójának lánya, Turcziné Csomasz Tóth Éva.


Egyházkerületünk területéről hét iskola képviseltette magát: az Átányi Református Általános Iskola, a dédestapolcsányi Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a mezőcsáti Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, a gönci Károlyi Gáspár Általános Iskola, a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és a Sárospataki Református Általános Iskola. A verseny eredménye:


Általános iskolai 1-2. osztályos korcsoport: 1. Velkey Borbála (Sárospatak - Takács Zoltánné), 2. Bana László (Sárospatak - Takács Zoltánné), 2. Czingul Eszter (Miskolc-Diósgyőr - Fojtánné Miszkuly Szilvia, Poczkodi Edit), 3. Kiss Dávid (Miskolc-Diósgyőr - Kolumbánné Molnár Anna, Bekéné Gattyán Ilona), 3. Major Dávid (Miskolc-Diósgyőr - Kolumbánné Molnár Anna, Bekéné Gattyán Ilona).


Általános iskolai 3-4. osztályos korcsoport: 1. Aranyosi Zoltán (Miskolc-Diósgyőr - Bernáth Piroska), 1. Pándy-Szekeres Rachel Julianna (Sárospatak - Takács Zoltánné), 2. Szűcs Anna Fruzsina (Csomasz AMI - Lipcsei Zsuzsa), 2. Vajóczki Virág (Sárospatak - Takács Zoltánné), 3. Sápi Veronika (Csomasz AMI - Lipcsei Zsuzsa), 3. Varga Dóra (Miskolc-Diósgyőr - Tóthné Csombordi Anett).


Általános iskolai felsős korcsoport: 1. Takács Zoltán (Sárospatak - Takács Zoltánné), 2. Magyari Beatrix (Mezőcsát - Tolvajné Tóth Klára), 2. Madaras Zsófia (Gönc - Jobbágyné Tóth Gyöngyi), 3. Petró Csaba (Miskolc-Diósgyőr - Nagy Sándor), 3. Szécsi Viktória (Miskolc-Lévay - dr. Farkasné Sajó Márta)


 


Gimnáziumi korcsoport: 1. Andrássy György (Csomasz AMI - Lipcsei Zsuzsa), 2. Kántor Gábor (Csomasz AMI - Lipcsei Zsuzsa).


Az énekverseny jelentőségéről Turcziné Csomasz Tóth Éva iskolánknak írt leveléből idézünk:



„Szívbéli köszönet illeti a verseny ismételt meghirdetésének ötletét, a felkészítő tanárok lelkes munkáját, a szervezéssel és felkészítéssel járó külön feladatokat és a jelentkező gyerekek elhatározását. Ez utóbbit azért is emelem ki, mert úgy tapasztalom, hogy „kiment a divatból" az éneklés. Ahogy hallgattam az éneküket, elgondoltam, hogy édesapám milyen boldog lenne a helyemben. Hiszen az ő egész zenetörténészi munkássága azt a célt is szolgálta, hogy szívből énekeljenek a templomainkban, hogy szép, értékes énekeket énekeljenek a református gyülekezetek. Ehhez kapcsolódóan hadd kérjem azt, hogy ne felejtkezzenek meg sem a tanítók, sem a gyerekek arról az énekkincsről, amely a magyarországi reformáció öröksége, s egyben magyar kultúránk egyik nagy kincse."


 



 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább