Nyári kántorképző tanfolyam

LVII. évfolyam 1. szám / Misszió

Bemegyek egy templomba. Énekelnek. A zsoltár szövege ismerős. A dallama nem annyira: szinte semmiben sem különbözik a következő énekétől. Ritmusa nincs, minden hang egyforma hosszú, pedig több mint fél évszázada énekeskönyvünk jelöli a ritmust. Az énekek így elveszítik jellegüket, az éneklők pedig a szöveg mondanivalóját. Nincs különbség egy hálaadó, örvendező ének és a bűnbánati zsoltárok előadása között.
Bemegyek egy templomba. Zsoltár szól. Van lendülete, vannak sorai, így van mondanivalója is. Ez egy hálaadó zsoltár. Felismerem, jól esik énekelni.

Ahogyan az istentiszteleten fontos a jó igehirdetés, amelyhez képzett lelkipásztor kell, úgy fontos az éneklés is, amihez szintén képzettség szükséges. Ehhez is érteni kell. Sok helyen belekényszerülünk abba a helyzetbe, hogy „magad uram, ha szolgád nincs", és a lelkipásztor látja el a kántori feladatokat. A kérdés az, hogy a lelkipásztornak kell-e mindennel foglalkoznia. Erre lehet azt válaszolni, hogy sok helyen nincs fiatal, akit taníttatni lehetne, de hadd mondjak egy pozitív példát: egyik tanítványunk negyvenes évei közepén kezdett tanulni, ma pedig már a kántorvizsga küszöbén áll.
Van lehetőség kántorok képzésére. Egyházkerületünk 1993 óta működteti a nyári kántorképző tanfolyamot, ahol háromhetes intenzív képzésben vehetnek részt a tanulni vágyó kántorok és kántorjelöltek. 14 éves kortól 50 éves korig bárki beiratkozhat, aki tenni szeretne az egyházzene ügyéért. 2000-től fiatalabbak is belekóstolhatnak egy hét erejéig a kántorképzésbe. A kántor előképzőre 10 éves kortól jelentkezhetnek a gyermekek, külön foglalkozásokon játékosan sok hasznos dolgot elsajátíthatnak.
Az előképzettség nem feltétel. Nemcsak az jöhet, aki már tanult zongorázni vagy valamilyen hangszeren játszani, esetleg zeneiskolába járt. Őket is szívesen látjuk haladóbb csoportjainkban, de tanfolyamainkon egészen az alapoktól el lehet kezdeni a tanulást. Ezért több ilyen nyári tanfolyamon kell részt venni ahhoz, hogy valaki oklevelet szerezhessen, de már az is nagyon jó, ha valaki egy nyáron eljön, hiszen sokat tanulhat három hét alatt. A tapasztalatok szerint aki egyszer belekóstolt, vágyni fog a következő évben is.
Legfontosabb tárgyunk maga a gyülekezeti éneklés. Egyrészt magukat az énekeket tanuljuk, másrészt a tiszta éneklést, az átélt előadást, hogy hazatérve a gyülekezet éneklése, istentisztelete is gazdagodhasson. Ugyanilyen hangsúlyos a hangszertanulás. Minden nap két órát töltenek a hallgatók hangszerrel: először harmóniummal, bizonyos szint felett pedig orgonával. Mindezek alapjaként a zeneelmélet szolgál. Magasabb csoportokban már karvezetést is tanulnak a hallgatók. Milyen szép, amikor egy gyülekezetnek van egy kis kórusa. Ez persze csak akkor lehetséges, ha van, aki segít megtanulni a műveket, van aki vezeti a kórust. Sok más tárgyunk is van, mindegyik nagy segítség a gyakorlati, kántori szolgálathoz.
Az esti program mindenkinek közös: a karének. Hogy milyen komoly munka folyik itt, azt jól jellemzi a tanfolyamok végén tartott zárókoncert, melyen a kicsik és a nagyok együtt vesznek részt tanáraikkal. Munkánk sikere talán, hogy az elmúlt két évben szinte be sem fértek az érdeklődők a koncertre.
A leírtak alapján szeretném bátorítani lelkipásztor testvéreimet, hogy küldjék tehetséges fiataljaikat a kántorképző tanfolyamra, és ugyanígy szeretném bátorítani a gyülekezeti tagokat, segítsék ebben a lelkipásztorokat és a fiatalokat. Az ifjúság képzése ugyanis a legjobb befektetés: a mi istentiszteleteink lesznek szebbek, jobbak.
Gávay Katalin
kántor, énektanár

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább