Egy kapcsolat története
LXIII. évfolyam 3. szám / Egervölgyi EgyházmegyeTi rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. (1Móz 50,20)
A 2004. december 5-i szégyenletes népszavazásra emlékezvén járt a mezőkövesdi és egerlövői gyülekezetekben Kerekes József csíkfalvi lelkipásztor, akivel a helybéli lelkészházaspár jó barátságba került.
Így vetődött fel egy gyülekezeti kapcsolat lehetősége, amit mind a két - illetve három - gyülekezetben örömmel fogadtak. 2006-tól kezdődően évente egyszer meglátogatják egymást a gyülekezetek. A történet olyan jól alakult, hogy Istennek hála, számos személyes baráti, vadász-, sport- és egyéb kapcsolat is létrejött a gyülekezeti kapcsolatokon belül.
Idén augusztusban indultunk el az erdélyi kirándulásra, sok olyan testvérrel, akik már régóta tartják a kapcsolatot, és sok olyannal, akik először látogattak Nagymagyarország e távoli szegletébe.
Az utazás során útba ejtettük Kolozsvárt, ahol megtekintettük Mátyás király szülőházát, a Farkas utcát a templommal és a Házsongárdi temető síremlékeit. Mátyás király szobrának talapzata helyén egy nagy gödör, illetve a szobor magasságában egy méretes lepel volt látható. A lepel alatt természetesen ott lebegett a szobor - elvinni azért még nem merték.
A nap már lenyugvóban volt, mire megérkeztünk a Nyárád völgyében megbúvó kicsiny magyar falvakba: Csíkfalvára és a vele egybeépült Jobbágyfalvára. Itt olyan szeretettel fogadtak bennünket, amire szinte nincsen szó.
Másnap a gyimesi csángókat látogattuk meg, elmenvén egészen az ezeréves magyar határig. Innen átnéztünk Moldva irányába, de nem hagytuk el Magyarországot. Visszafelé Csíkdánfalván fekete porcelánokat vásároltunk majd Madéfalván áthaladva a Gyilkos-tónál és a Békás-szorosnál csodálkoztunk rá a teremtő Isten alkotásaira.
Másnap Erdély szellemi életének emlékeit látogattuk meg. Orbán Balázs emlékművét Szejkefürdőn, Tamási Áron szikláját Farkaslakán, majd a parajdi sóbányát, s végül egy medve-tavi fürdőzés zárta a kirándulást. Este pedig minden találkozás fénypontja a búcsúest: mi magyarországiak csak ámulunk-bámulunk, ahogy a helyiek a saját népi hagyományaikból szervesen táplálkozó táncaikkal elkápráztatnak úgy, hogy nem is tudják, mit adnak nekünk. Nem megtanulták a néptáncot, hanem egyszerűen nem felejtették el: egy olyan nyelvet, olyan kommunikációs formát használnak magától értetődő természetességgel, amit mi már csak dadogva vagy úgy sem beszélünk. Hajnali háromig tartott az összejövetel - nóta nem ismétlődött.
Másnap az istentiszteletet kissé beárnyékolta a közeli indulás időpontja. Még megtekintettük a volt polgármester, presbiter által alkotott gyönyörű szimbolikájú székely kaput a templom bejáratánál, majd elindultunk hazafelé. Néhány könnycsepp is legördült az arcokon.
Ez a néhány nap a gyülekezetek felejthetetlen ünnepe volt: Hála érte az Úrnak!
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
