Egy kapcsolat története

Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. (1Móz 50,20)

A 2004. december 5-i szégyenletes népszavazásra emlékezvén járt a mezőkövesdi és egerlövői gyülekezetekben Kerekes József csíkfalvi lelkipásztor, akivel a helybéli lelkészházaspár jó barátságba került.

Így vetődött fel egy gyülekezeti kapcsolat lehetősége, amit mind a két - illetve három - gyülekezetben örömmel fogadtak. 2006-tól kezdődően évente egyszer meglátogatják egymást a gyülekezetek. A történet olyan jól alakult, hogy Istennek hála, számos személyes baráti, vadász-, sport- és egyéb kapcsolat is létrejött a gyülekezeti kapcsolatokon belül.

Idén augusztusban indultunk el az erdélyi kirándulásra, sok olyan testvérrel, akik már régóta tartják a kapcsolatot, és sok olyannal, akik először látogattak Nagymagyarország e távoli szegletébe.

Az utazás során útba ejtettük Kolozsvárt, ahol megtekintettük Mátyás király szülőházát, a Farkas utcát a templommal és a Házsongárdi temető síremlékeit. Mátyás király szobrának talapzata helyén egy nagy gödör, illetve a szobor magasságában egy méretes lepel volt látható. A lepel alatt természetesen ott lebegett a szobor - elvinni azért még nem merték.

A nap már lenyugvóban volt, mire megérkeztünk a Nyárád völgyében megbúvó kicsiny magyar falvakba: Csíkfalvára és a vele egybeépült Jobbágyfalvára. Itt olyan szeretettel fogadtak bennünket, amire szinte nincsen szó.

Másnap a gyimesi csángókat látogattuk meg, elmenvén egészen az ezeréves magyar határig. Innen átnéztünk Moldva irányába, de nem hagytuk el Magyarországot. Visszafelé Csíkdánfalván fekete porcelánokat vásároltunk majd Madéfalván áthaladva a Gyilkos-tónál és a Békás-szorosnál csodálkoztunk rá a teremtő Isten alkotásaira.

Másnap Erdély szellemi életének emlékeit látogattuk meg. Orbán Balázs emlékművét Szejkefürdőn, Tamási Áron szikláját Farkaslakán, majd a parajdi sóbányát, s végül egy medve-tavi fürdőzés zárta a kirándulást. Este pedig minden találkozás fénypontja a búcsúest: mi magyarországiak csak ámulunk-bámulunk, ahogy a helyiek a saját népi hagyományaikból szervesen táplálkozó táncaikkal elkápráztatnak úgy, hogy nem is tudják, mit adnak nekünk. Nem megtanulták a néptáncot, hanem egyszerűen nem felejtették el: egy olyan nyelvet, olyan kommunikációs formát használnak magától értetődő természetességgel, amit mi már csak dadogva vagy úgy sem beszélünk. Hajnali háromig tartott az összejövetel - nóta nem ismétlődött.

Másnap az istentiszteletet kissé beárnyékolta a közeli indulás időpontja. Még megtekintettük a volt polgármester, presbiter által alkotott gyönyörű szimbolikájú székely kaput a templom bejáratánál, majd elindultunk hazafelé. Néhány könnycsepp is legördült az arcokon.

Ez a néhány nap a gyülekezetek felejthetetlen ünnepe volt: Hála érte az Úrnak!