Testvérgyülekezeti találkozó: Bodrogkeresztúr-Aggtelek
LXIII. évfolyam 3. szám / Zempléni EgyházmegyeNagy buzgalommal és örömmel készülődtünk a nagy eseményre, hogy testvéreket találjunk, és együtt örülhessünk, együtt szolgálhassunk. Június 19-én eljött a nagy nap, mikor - sóstófalvaiak, bodrogkisfaludiak, bodrogkeresztúriak - elindulhattunk Aggtelek felé egy 50 fős busszal.
Tízóraival vártak bennünket a gyülekezet tagjai, és a Czinke lelkészházaspár. A találkozó két részből tevődött össze. Elsődleges volt megismerkedni a gyülekezettel, a gyülekezeti élettel, közösséget formálni, alakítani a két gyülekezet között.
Készültünk, szívünk minden szeretetével, lelkiekben gazdagon. Vittünk lelki táplálékot, a keresztúri bibliaköröseink énekekkel, verssel; ifjaink gitáros énekekkel, bizonyságtétellel, verssel; a kisfaludi szenvedélybetegeink énekekkel tettek bizonyságot. Mint minden istentiszteleten az ifjak részt vettek a liturgiában is imádságokkal és igeolvasással.
Emellett ajándékot is vittünk a találkozó emlékére: egy festményt, egy keresztúri kerámiavázát, melyen a református templomunk képe van és persze egy kis furmint gyógyszert is, a mi borvidékünkről.
Nagyon szép alkalmon lehettünk együtt, az aggtelki templom tele volt, és olyan szépen zengett az ének.
Czinke Sándorné Tarsoly Eszter tiszteletes asszony éneket tanított nekünk, melyet végül sikerült kánonban is elénekelni. „Istené legyen minden dicsőség..."
Az aggtelekiek étfogásos ebéddel vendégeltek meg minket, a híres aggteleki nokedlivel, sokféle süteménnyel. Hálásak vagyunk vendégszeretetükért, és hogy elfogadtak bennünket TESTVÉREKNEK!
A másodlagos cél a cseppkőbarlang megtekintése volt, a világörökség szebbnél szebb cseppkőformáiban gyönyörködhettünk.
Köszönjük a lelkészházaspárnak a szervezést, a gyülekezetnek a meleg fogadtatást.
Ezzel nem zárul le a találkozó, hiszen szeptember 11-én viszonttalálkozó lesz immár Bodrogkeresztúron. Isten velünk, viszontlátásra!
Szűcs Edina lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
