Ravasz László gondolat

"Sokszor elnéztem a régi dómok üvegfestményeit. Kívülről olyan zűrzavaros, szétfolyó képek, értelmetlen, szürke vonalak kígyózása, mintha alvilági árnyak testetlen tolongásának a fotográfiái lennének.

Ám, ha belülről nézzük, a napsugár áteső fényében, egyszerre értelmet nyernek a zavaros sziluettek s az árnyak vonalaiból kibontakozik a ragyogó kép, mint egy csodálatos, mennyei látomás. Éppen azok a rejtelmes, sőt fenyegető vonalak váltak a földöntúli jelenéssé, mert átsütött rajtuk a nap és a művész a napra nézve teremtette őket. Az emberi életnek is éppen azokból a mozzanataiból ragyog fel az élet értelme, szépsége, amelyek eddig rúttá tették és eltorzították, ha átsüt rajtuk az örökkévalóság, ha átragyog rajtuk a mi fénylő napunk: Jézus, mert bennünket is úgy formált a Teremtő művészi keze, hogy az élet nagy torzító vonásai Jézusban a szépség mennyei vonásaivá váljanak."

 (Ravasz László)