Az abaújdevecseri református gyülekezet ünnepelt

LXIII. évfolyam 4. szám / Abaúji Egyházmegye

Az abaújdevecseri református gyülekezet 2010. október 16-án nagy ünnepségre készülődött. Baksy Mária esperes asszonyunkat ünnepeltük, aki ebben az évben töltötte be abaújdevecseri szolgálatának 30. évét. Igét hirdetett Csomós József püspök úr a Zsoltárok könyve 50. rész 14-15. verse alapján.

Az ünnepségen részt vett esperes asszony édesanyja is, özv. Baksy Rezsőné, valamint testvérei és leánya is, így mindhárom generáció képviselve volt.

Az igehirdetés után következtek a köszöntések. A jelenlévő lelkésztársak nevében nagytiszteletű Kusnyír László, az Abaúji Református Egyházmegye főjegyzője mondott köszöntőt, majd dr. Ódor Ferenc abaúji képviselő, Bratu László, Encs város polgármestere és az abaújdevecseri részönkormányzat tagjai, Molnámé Juhász Éva, Bratu Ferenc és Pásztor András következtek. Ezután az abaújdevecseri presbitérium gondnoka, Tóth András mondott köszöntőt, és átadta az egyházközség ajándékát.


Végül az Abaúji Honismereti és Helytörténeti Egyesület elnöke, Evva Margit köszöntötte az esperes asszonyt úgy is, mint az Abaújdevecseri Református Egyházközség tiszteletbeli főgondnoka, úgy is mint ragyolci Csoma József dédunokája. (Csoma József 40 évig volt főgondnoka és patrónusa az abaújdevecseri református egyháznak. Ebben az évben ünnepeljük magyar tudományos akadémiai tagságának 100 éves évfordulóját!)


Esperes asszony édesanyját is felköszöntöttük, Szigethy Ferenc papköltő - baktakéki és abaújdevecseri lelkész - nemrég megjelent verseskötetével. Az ünnepséget Ficzere Csilla beosztott lelkésznő vezette le. Zárásként az abaújdevecseri asszonyokból újonnan alakult énekkar énekelt két éneket. Az istentisztelet után a Felső Csoma-kastélyban - ma Közösségi ház - az egyházközség asszonyainak szorgos keze nyomán bőséges szeretetvendégség várta a vendégeket.


Evva Margit tb. főgondnok

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább