Napi lelki táplálék

Lélekfrissítő

A Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.

Lukács 4,5–8 - Hataloméhség

Jézus megkísértésének története nagy hatással van rám, mert kevés szóval a lényegére tapint mindannak, amibe Istennel fenntartott kapcsolatomban sorozatosan belebotlok.

Ezen kívül megmutatja, hogy bár Jézus Isten Fia, de egyszersmind hús-vér ember is volt. Ezért aztán semmi emberi nem idegen Tőle. Ismeri harcaimat és megért engem! Ma arról a csábító igézetről van szó, amelyet a hatalom sokakra gyakorol. Én nem vagyok tipikusan hataloméhes ember, de én is ismerem a kísértést a hatalom gyakorlására. A kísértést, hogy saját kezembe vegyem életemet, uralkodjam emberek és helyzetek felett, hogy ellenőrzésem alatt tartsak dolgokat. Jó érzés tudni, hogy én tartom kézben a kormányrudat. De bármennyire is nemesek a szándékaim: szövegünk világossá teszi, hogy hatalomra törekedni szó szerint azt jelenti, hogy az ördöggel kötök szövetséget. Ha én akarok uralkodni, azzal kétségbe vonom Isten uralmát. Isten felé helyezem magamat és azt állítom, hogy nekem jobb ötleteim vannak az életemre és sikereimre nézve. Azt állítom, hogy én tudom a legjobban, mi jó másoknak. Jézus erről világosan megmondja a véleményét (8)!

***

Mely emberek vagy helyzetek felett akarunk uralkodni? Szeretnénk ezt elhagyni és megvallani azt, hogy egyedül Isten az Úr?



rss

Napi lelki táplálék

Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igaz szeretettel. 2Jn,3

5Móz 15

"Bizony megáld téged Istened, az Úr, ahogyan megígérte neked.”

/5Móz 15 ,6./

tovább

(8) „Uram, őrhelyemen állok mindennap, őrségen állok minden éjjel!” (Ézsaiás 21)

Az Úr szolgálata ebben a világban őrszolgálat, éjjel és nappal. Nem mulatozás és hamis reménység (5), hanem feszült őrszolgálat (6–9): Isten Igéjében való szüntelen gyönyörködés (Zsoltárok 1,2), Isten akaratának megértése és annak engedelmes követése.

tovább

Lukács 4,9–13 - Egy masszív provokáció

A Jézusra nehezedő nyomás egyre növekszik. Ellensége az első kísértésnél még „csak” egy beszélgetésbe kezdett Vele. Második alkalommal már kényes helyzetbe vezette. 

tovább

2018. január 8. hétfő

Lásd be

Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. (Rm 7,21)

tovább

Dömötör Ilona: Egyet kérek az Úrtól

Csak egyet kérek, egyetlen Királyom
az évnek kezdetén:
hogy végeztéig mindegyik szavadra
igent mondhassak én.

Ha jóságod a vígság harmatcseppjét
szívemre ejtené,
nézzek fel Rád, mint hajnalkák nevetnek
a kelő nap felé.

tovább