Napi lelki táplálék

Lélekfrissítő

A Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.

Lukács 4,9–13 - Egy masszív provokáció

A Jézusra nehezedő nyomás egyre növekszik. Ellensége az első kísértésnél még „csak” egy beszélgetésbe kezdett Vele. Második alkalommal már kényes helyzetbe vezette. 

A harmadik kísértésnél aztán Sátán teljesen kipakol: „...a templom párkányára állította...” Jézus nem önszántából ment erre a helyre, hanem akaratán kívül kötött ki egy olyan helyzetben, ahol végleg elveszítheti állóképességét. Már megint elhangzik az ismert mondat, amely kétségbe akarja vonni pozícióját: „Ha Isten Fia vagy...” Már maga az ajánlat is kétségbe vonja és aláássa a bizalommal teljes Apa-Fiú kapcsolatot. Masszív provokáció az ősrégi kérdés értelmében (1 Móz 3,2). „Csakugyan azt mondta Isten...?” Jézus néven nevezi ezt a kísértést, ami nem más, mint egy szemérmetlen és túlzó provokáció, mindannak az elferdítése és kifordítása, amit Isten mondott. Az ellenség ezzel lelepleződik és visszavonul – de csak átmenetileg! Ez számomra azt jelenti: Jézus mindvégig kísértésnek volt kitéve, és ez az én életemben sincs másként.

***

Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben

1Péter 5,8-9a



rss

Napi lelki táplálék

Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igaz szeretettel. 2Jn,3

5Móz 15

"Bizony megáld téged Istened, az Úr, ahogyan megígérte neked.”

/5Móz 15 ,6./

tovább

(8) „Uram, őrhelyemen állok mindennap, őrségen állok minden éjjel!” (Ézsaiás 21)

Az Úr szolgálata ebben a világban őrszolgálat, éjjel és nappal. Nem mulatozás és hamis reménység (5), hanem feszült őrszolgálat (6–9): Isten Igéjében való szüntelen gyönyörködés (Zsoltárok 1,2), Isten akaratának megértése és annak engedelmes követése.

tovább

Lukács 4,9–13 - Egy masszív provokáció

A Jézusra nehezedő nyomás egyre növekszik. Ellensége az első kísértésnél még „csak” egy beszélgetésbe kezdett Vele. Második alkalommal már kényes helyzetbe vezette. 

tovább

2018. január 8. hétfő

Lásd be

Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. (Rm 7,21)

tovább

Dömötör Ilona: Egyet kérek az Úrtól

Csak egyet kérek, egyetlen Királyom
az évnek kezdetén:
hogy végeztéig mindegyik szavadra
igent mondhassak én.

Ha jóságod a vígság harmatcseppjét
szívemre ejtené,
nézzek fel Rád, mint hajnalkák nevetnek
a kelő nap felé.

tovább