Napi lelki táplálék
LélekfrissítőA Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.
Lukács 4,14-21 - A közös nevezőt keresni
Úgy tűnik, mintha Lukács mindent elölről kezdene. A következő eseményt ezzel a fél mondattal vezeti be: „Jézus a Lélek erejével...”
A sivatag-élmény tehát semmit nem vett el Jézus teljhatalmából. Éppen ellenkezőleg! Galileai fellépése nagy hatást gyakorol az emberekre. Szülővárosában, Názáretben is kíváncsian várták, mit mond majd nekik ez a fiatalember, akit már gyerekkora óta ismernek. Jézus első fellépéseihez a minden zsidó számára ismert helyszínt, a zsinagógát keresi. Jézus nem extravagáns és feltűnő színdarabot szeretne eljátszani, hanem megszokott életükben és normális vallási környezetükben akar találkozni az emberekkel. Először a közös nevezőt keresi, és nem szégyell beilleszkedni az általánosan gyakorolt kegyességi szokásokba. Pedig Isten Fiaként könnyen megkérdőjelezhette volna az általános tanítást és némely vallásos szokást. De nem határolódott el, hanem új tartalommal töltötte meg azt, amit itt élnek és tanítanak (21): annak a beteljesedése, amit már régen vártok, itt áll előttetek teljes életnagyságban!
Napi lelki táplálék
Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. 3Jn,4
5Móz 16
„mert megáld téged Istened az Úr; minden termésedben, és kezeidnek minden munkájában.”
/5Móz 16,15/
(11) „De aki ezt cselekszi, azzal nem törődtök...” (Ézsaiás 22)
– Az asszírok Kr. e. 701-ben körbevették Jeruzsálemet. Akkor nem törtek be a városba, hanem váratlanul elvonultak a falak alól.
Lukács 4,14-21 - A közös nevezőt keresni
Úgy tűnik, mintha Lukács mindent elölről kezdene. A következő eseményt ezzel a fél mondattal vezeti be: „Jézus a Lélek erejével...”
2018. január 9. kedd
Keresés
„... ezt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged: kelj fel hát, menj le, és eredj velük! Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!” (Ap Csel 10,19-20)
Dömötör Ilona: Egyet kérek az Úrtól
Csak egyet kérek, egyetlen Királyom
az évnek kezdetén:
hogy végeztéig mindegyik szavadra
igent mondhassak én.
Ha jóságod a vígság harmatcseppjét
szívemre ejtené,
nézzek fel Rád, mint hajnalkák nevetnek
a kelő nap felé.