Napi lelki táplálék
Napi Ige és gondolatIsten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.
2018. január 6. szombat
Hasznos élet
„Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek.” (2Thessz 3,11)
Pál egy nagyon fontos gyakorlati problémára hívja fel a figyelmünket. Nevezetesen arról van szó a fenti igeszakaszunkban, hogy a mindennapi életben tegyük hasznossá magunkat, ne tétlenül éljünk, lássuk el magunkat, gondoskodjunk a megélhetésünkről. Aki nem ezt teszi, az szembe megy Jézus Krisztus parancsolataival. Mindenki végezze csendben a munkáját. Sőt nemcsak magára nézve tartsa ezt kötelezőnek, hanem a dologtalanokat, az ingyenélőket intse, vonja felelősségre a tunya életet folytatókat, akik másokat kihasználnak. Persze, körültekintőnek kell lenni ezen a téren, a testvéri szeretetről nem szabad megfeledkezni. Azokra vonatkozik ez a kérdőre vonás, akiknek minden lehetőségük megvan a munkára, de nem akarnak dolgozni. Az üzenet igen időszerű napjainkban, amikor látjuk, hogy mily sokan vannak, akik a könnyebbik oldalát fogják meg az életnek: segélyre, adományra támaszkodnak, a kiskapukat keresik, szembe mennek a törvénnyel, adócsalásokat folytatnak... és a következmény, hogy haszontalan dolgokat művelnek. Ezektől a hívő embereknek tartózkodniuk kell, meg kell inteni őket, de ebben is a féltő testvéri szeretet nyilvánuljon meg. Ehhez kell igazán a krisztusi bölcsesség. (Horváth Csaba)
***
Imádság:
Köszönöm Atyám, az erőt, melyet munkámhoz adsz. Nem tétlen, hanem buzgó, fáradozó gyermeked akarok lenni. A te dicsőségedre! Ámen
***
A nap gondolata:
Az ábrándozás sohasem pótolja a cselekvést.
Napi lelki táplálék
Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van. 1Jn 5,13
(6) „…akiben bíztunk, és akihez segítségért folyamodtunk…” (Ézsaiás 20)
– Kiben bízunk, kitől várunk segítséget? A kérdésre azonnal úgy felelnénk, mint az egyszeri hittanos, aki minden kérdésre rávágja: Isten; – Istenben bízunk, Istentől várunk segítséget. Igen, de mit jelent ez a földi lét konkrét bajaiban?
Lukács 4,5–8 - Hataloméhség
Jézus megkísértésének története nagy hatással van rám, mert kevés szóval a lényegére tapint mindannak, amibe Istennel fenntartott kapcsolatomban sorozatosan belebotlok.
2018. január 7. vasárnap
Testvérharc
„Hát szüntelenül vágni kell a kardnak? Nem tudod, hogy keserves vége lesz ennek? Mikor mondod már a hadinépnek, hogy térjen vissza, és ne üldözze tovább testvéreit?” (2 Sámuel 2,26)
Berzsenyi Dániel: Fohászkodás
Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
A legmagasb menny s aether Uránjai,
Mellyek körülted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek: a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.