Napi lelki táplálék

Napi Ige és gondolat

Isten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.

2018. január 10. szerda

Találkozások

Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.” (Ap Csel 10,33)

 

Péter missziói parancsot teljesített, amikor belépett Kornéliusz házába: nem volt személyválogató, nem kötötte már az ószövetségi törvény, mert Jézus Krisztus halála és feltámadása eltörölte a megkülönböztetéseket, a templom kárpitja kettéhasadt, minden embernek lehetősége van a döntésre: „És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.” (42-43 vers). Péter előre nem készült erre a beszédre, de ami benne volt, a Szentlélektől indíttatva azt mondta el. Ezek után ismétlődött meg az a csoda, ami pünkösdkor történt: „.... hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.” (45.v)

Ezt követte a jelenlevők keresztelkedése. Nekünk is készít ilyen találkozókat Isten, ha komolyan vesszük küldetésünket. Sokan vannak, akik magánosan imádkoznak és várják az isteni segítséget. Ha jelzést kapunk ima meghallgatásunk alapján, hogy látogassunk meg valakit, és beszéljünk Jézus Krisztus megtartó kegyelméről, ne tétovázzunk, hanem induljunk azonnal, ahogy Péter tette, kihasználva a találkozás lehetőségét. (Horváth Csaba)

***

Imádság:

Szólj Uram, hogy értsem és továbbadhassam, amit rám bízol! Ámen

***

A nap gondolata:

Vállald a kockázatot Isten ígéretében bízva!



rss

Napi lelki táplálék

Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Jn 1,3

Máté 6,16-24

„Amikor böjtöltök, ne legyen szomorú az arcotok, mint a képmutatóké! Ők eltorzítják arcukat, hogy mindenki lássa,...

                                                                               Máté 6,16-24 

tovább

(9) „…meggyalázza a kevélységet...” (Ézsaiás 23)

A nemzetekről szóló próféciák záró beszéde ez Ézsaiás könyvében (13–23. fejezetek). Szimbolikus próféciával kezdődött ez a sorozat, Babilon ellen; és most Tírusz ellen is szimbolikus üzenet hangzik el. Ez azt jelenti, hogy a történelmi valóságtartalmán túl, messze többet üzen mindkét prófécia.

tovább

Lukács 4,22–30 - Keserű tapasztalat

Még ha meg is próbálunk közös nevezőre jutni másokkal, akkor is megesik, hogy a „jézusi örömhír” nem ér célt embertársainknál. 

tovább

2018. január 10. szerda

Találkozások

Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.” (Ap Csel 10,33)

 

tovább

Dömötör Ilona: Egyet kérek az Úrtól

Csak egyet kérek, egyetlen Királyom
az évnek kezdetén:
hogy végeztéig mindegyik szavadra
igent mondhassak én.

Ha jóságod a vígság harmatcseppjét
szívemre ejtené,
nézzek fel Rád, mint hajnalkák nevetnek
a kelő nap felé.

tovább