Napi lelki táplálék
Napi Ige és gondolatIsten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.
2018. április 6.
Szeressétek egymást 2.
Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. (Jn 15,12)
Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Ezt nem tudjuk megtenni. Nem tudunk úgy szeretni, mint Jézus. Ha úgy kellene szeretnünk, akkor az azt is jelentené, hogy mindenünket oda kellene adnunk, amink csak van. Gondoljuk végig és készítsünk leltárt, hogy mit kellene odaadnunk, amikről úgy érezzük, hogy meg kellene válni tőlük, ha úgy szeretnénk, amiképpen Ő szeretett minket.
De mit kapnánk helyébe, ha a kincseinkről lemondanánk? Ha úgy szeretnénk, mint ahogy Ő szeretett, akkor miénk lenne az Ő társasága. Miénk lenne az Ő ereje. Miénk lenne az Ő szelídsége, az Ő hosszútűrése, így megnyerném a Szentlélek gazdagságát. Odaadnánk valamit, ami a használat közben egyre inkább elavul, valami olyasmiért, ami a használat által csak növeli értékét.
Mindig a boldogságot keressük. A boldogságot emberektől, dolgoktól és körülményektől tesszük függővé, és ezért olyan könnyen elveszíthetjük.
A Jézus Krisztusban való új élet egy olyan örömöt ad, amely a szeretetből fakad. A boldogság a minket körülvevő érzéki világból származik. Ez az öröm viszont annyival felsőbbrendű a boldogságnál, mint amennyire a gyémánt felsőbbrendű az üvegnél vagy az arany a közönséges homoknál. Úgy kell szeretnünk, mint ahogy Jézus szeretett. Ő most ott ül fenn a mennyei trónuson, hogy közbenjárjon értünk, és hogy képessé tegyen minket arra, hogy úgy tudjunk szeretni, amiképpen Ő szeretett minket.
Ha így teszünk, az az öröm lesz bennünk is, ami Benne volt, mert úgy szeretünk, ahogy Ő szeretett. (Prókai Árpád)
***
Imádság:
Úr Jézus! Szereteted éltet, abból merítek és szétosztani igyekszem. Ámen
***
A nap gondolata:
Hogyan töltheted újra a szeretet-tartályodat? Kezdd azzal, hogy hagyod, hogy Isten szeressen. „Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket." (1János 4:19). Amikor halálosan ki vagy merülve, fáradt vagy és elképzelni sem tudod, hogy szeretettel fordulj valaki felé, akkor emlékezz arra, hogy Isten annyira szeretett, hogy elküldte a Fiát, hogy meghaljon érted. Nos, ez az igazi üzemanyag. Ez az, ami segít továbbmenni, amikor fel akarod adni.
Napi lelki táplálék
Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. Jn 16,20
Lk 21,25–28
A rettenetes félelem, amivel Urunk mai beszéde (25–26) és sok, ben-nünket elérő hír is szembesít, nemcsak fájdalmasan bénít, hanem szinte hajt a megszabadulás felé.
(1) „Hozzád emelem tekintetemet…” (Zsoltárok 123)
– A magyar vizslánk megöregedett. A kiszabott ideje lassan letelik. Hófehér a pofája, tele van csomókkal a teste, alig lát, szinte süket, sokat fekszik, nehezen jár…
LUKÁCS 22,39–46 - Ébresztőszer
Amikor fáradtan jövök haza egy családdal töltött hétvégi sátorozásból, akkor teljesen kimerültnek érzem magam, mert nem tudtam kialudni magam a kempingben.
2018. április 6.
Szeressétek egymást 2.
Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. (Jn 15,12)
A boldog Tamás
Egy nem volt ott, mikor a többiek ott voltak,
Ő nem látta azt, amit mások láttak.
Ő csak hallotta, hogy volt feltámadás,
De a sírnál nem volt. Ez volt Tamás.
