Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(4) „Ilyen áldásban részesül az az ember…” (Zsoltárok 128)

Isten áldása az Ő ajándékait hirdeti, amelyeket csak Ő adhat. EZEK AZ ÁLDÁSOK AZ ISTENFÉLELEM AJÁNDÉKAI (1).

– 1. Isten áldása, ha valaki a saját keze munkájából élhet; – nem szorul másokra; – egészséges, ezért tud dolgozni; – és munkájának kellő gyümölcse van, amelyet ő használhat fel, vagyis nem vesznek el tőle mások, hanem ő adhat másoknak. Nincs ennél nagyobb ajándék (2).

– 2. Isten áldása, ha valakinek van családja, felesége, gyermekei. Ez a zsoltár a család dicsérete. A Biblia családmodellje egyértelmű. Minden egyéb áldások forrása ez; – az Úrban (3).

– 3. Isten áldása azonban akkor is megtapasztalható, ha ezeknek híjával vagyunk: – ha még nem látjuk munkánknak gyümölcseit; – ha egyedül maradtunk; – vagy családi életünk kudarcot szenvedett. Itt emelkedik igazán mennyei magasságokba a zsoltár, hiszen Isten áldásáért imádkozik, azokat is magához ölelve, akik nem Isten földi, konkrét ajándékaiban tapasztalják meg Isten áldását. Jeruzsálem majdani jólétét meglátni (5), ahogy az imádság fogalmaz, túlmutat az e-világban megtapasztalható áldások keretein (4–6).

___________________________________

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ez a zsoltár egyértelművé teszi azt, hogy miként ölthet testet Isten áldása ebben a világban.

Nagy szabadságunkban sokfelé kereshetjük a „boldogságot”, de csak az istenfélő ember, aki az Úr útján jár, tapasztalhatja meg azt: – itt és maradéktalanul odaát; – jólétben és próbatételekben; – békességben és békétlenségben egyaránt (4–6).

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet…” Jn 17,24a

Lk 23

A csend napján határozottan szólal meg és szinte visszhangzik a választott népnek adott utasítás: „Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint” (56). 

tovább

(4) „Ilyen áldásban részesül az az ember…” (Zsoltárok 128)

Isten áldása az Ő ajándékait hirdeti, amelyeket csak Ő adhat. EZEK AZ ÁLDÁSOK AZ ISTENFÉLELEM AJÁNDÉKAI (1).

– 1. Isten áldása, ha valaki a saját keze munkájából élhet; – nem szorul másokra; – egészséges, ezért tud dolgozni; – és munkájának kellő gyümölcse van, amelyet ő használhat fel, vagyis nem vesznek el tőle mások, hanem ő adhat másoknak. Nincs ennél nagyobb ajándék (2).

tovább

LUKÁCS 23,13–25 - Leszavazva

A hatalmi harcok következő köre játszódik. Kétszer mondja ki Pilátus az ítéletet: bűntelen. Mindemellett a vádlóknak is kedvére akar tenni és megkorbácsoltatja Jézust. 

tovább

2018. április 11.

„Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok.” (Mk 7:6-8)

 

tovább

Haraszti Sándor: Tavasz

Tegnap még fagyos tél volt,
s a természet álmodott…
Magáról mit se tudva
szent titkot láthatott.

tovább