Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(8) „Uram, őrhelyemen állok mindennap, őrségen állok minden éjjel!” (Ézsaiás 21)

Az Úr szolgálata ebben a világban őrszolgálat, éjjel és nappal. Nem mulatozás és hamis reménység (5), hanem feszült őrszolgálat (6–9): Isten Igéjében való szüntelen gyönyörködés (Zsoltárok 1,2), Isten akaratának megértése és annak engedelmes követése.

Ebben a világban feszült áhítattal és nem könnyed kegyességgel követhetjük az Urat. Közben adatik öröm is. Aztán eljön majd a teljes öröm ideje (Zsoltárok 16,11). Nem hiszek a feszült, odaadó figyelem és szolgálat nélküli kegyességben.

– Ézsaiás próféciájában Babilon Asszíria elleni fölkeléséről olvasunk. Ez a fölkelés Kr. e. 689-ben Babilónia kudarcával végződött. Júda – maga Ezékiás király is – Babilóniában reménykedett. Ézsaiásnak azt a, szinte szülési fájdalommal járó igazságot kell kimondania (3–4), mint Isten üzenetét (10), hogy csalfa remény a Babilóniában való bizalom. Pedig a nép már evett és ivott örömében (5). A lakodalmasoknak nagyon nehéz megmondani a gyászhírt, a rajongóknak szintúgy, hogy reménységük csalfa és hiábavaló. Mulatozás és hamis öröm helyett inkább őrszemekként figyelniük kell az események menetét, és kutatni Isten akaratát (6–9).

– Lám Babilon minden istenszobra a földön hever (9). Júda az Úrban bízzon! Isten népe feszült őrszolgálatban keresse az Urat mindenkor, mint egyetlen valós reménységet! (8) Vannak áldott e-világi reménységek, emberi eszközök, akik az Úr küldöttei az életünkben. Adjunk hálát értük, örüljünk nekik, lássuk meg bennük az Úrba vetett bizalmunk gyümölcseit.

*

A prófécia azonban a konkrét történelmi eseményeknél messzebbre mutat. A 13–14. fejezetekben – a Babilon elleni próféciákban – Babilon inkább szimbólum volt; itt azonban konkrétan magát a babiloni népet jelenti. Ahogy említettük, Júda Egyiptom helyett egyre inkább Babilonban látta jövendő szövetségesét Asszíria ellen. Gondoljunk arra a szívélyes fogadtatásra, amelyben Ezékiás a babiloni követeket részesítette (Ézsaiás 39,1–4). Ézsaiás azonban azt érti meg ebben a látomásban, hogy Babilon, Egyiptomhoz hasonlóan kudarcra van ítélve, és vele együtt azok is, akik elkötelezik magukat mellette. Ezt a történelem igazolta is. Az asszírok időlegesen háttérbe tudták szorítani Babilóniát (Kr. e. 721–689). Ezek után Babilónia valóban felemelkedett, és legyőzte Asszíriát (Kr. e. 610). Végül azonban a médek és a perzsák mégis legyőzték Babilóniát (Kr. e. 539).

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igaz szeretettel. 2Jn,3

5Móz 15

"Bizony megáld téged Istened, az Úr, ahogyan megígérte neked.”

/5Móz 15 ,6./

tovább

(8) „Uram, őrhelyemen állok mindennap, őrségen állok minden éjjel!” (Ézsaiás 21)

Az Úr szolgálata ebben a világban őrszolgálat, éjjel és nappal. Nem mulatozás és hamis reménység (5), hanem feszült őrszolgálat (6–9): Isten Igéjében való szüntelen gyönyörködés (Zsoltárok 1,2), Isten akaratának megértése és annak engedelmes követése.

tovább

Lukács 4,9–13 - Egy masszív provokáció

A Jézusra nehezedő nyomás egyre növekszik. Ellensége az első kísértésnél még „csak” egy beszélgetésbe kezdett Vele. Második alkalommal már kényes helyzetbe vezette. 

tovább

2018. január 8. hétfő

Lásd be

Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. (Rm 7,21)

tovább

Dömötör Ilona: Egyet kérek az Úrtól

Csak egyet kérek, egyetlen Királyom
az évnek kezdetén:
hogy végeztéig mindegyik szavadra
igent mondhassak én.

Ha jóságod a vígság harmatcseppjét
szívemre ejtené,
nézzek fel Rád, mint hajnalkák nevetnek
a kelő nap felé.

tovább