
Eltelt ismét két hónap gyülekezetünk életéből. Gondnok úr értékelését olvashatják.
A Szendrőládi Református Egyházközség életéből
Legutóbbi lapunk megjelenése óta is átélhettük gyülekezetünkben gyönyörű énekünk igazságát: „Az Úr csodásan működik.”
2007. október 19-én Nt. Benke András és Nt. Benke Kinga lelkészek közreműködésével elvégeztük a parókia külső-belső takarítását, az eső elvezető csatorna takarítását. E munkában 18 fő egyháztagunk vett részt. Még ezen a napon kimentünk a temetőbe, ahol az ott nyugvó és korábban a gyülekezetben szolgált lelkészek sírjait tettük rendbe a közelgő halottak napjára készülve.
Mindenszentek napján emlékező istentisztelettel tisztelegtünk az elhunyt lelkészek emlékének, mindegyikük sírjánál egy-egy énekvers eléneklésével.
November 12-én Nt. Benke Kinga lelkipásztor kezdeményezésére és vezetésével megalakult a Nőszövetség 12 fővel. Megválasztotta elnökét Veres Lászlónét és tisztségviselőit is, és megkezdte működését.
November 12 és 17 között a szendrőládi gyülekezet olyat látott, és tapasztalt meg, amit még nem. Evangélizációs hetet rendeztünk igei szolgálatokkal, szeretetvendégséggel. minden este élettel telt meg a templom, ahol az alkalmakon összesen 302 fő vett részt. Az evangélizációs esték istentiszteletein meghívott lelkészek hirdették Isten szent Igéjét. Az istentiszteleteket a gyülekezet énekkara, Ádám Sándorné éneke, a hittanos gyerekek, Nagy Ernő t. gondnok és özv. Rőczei Andrásné versmondása színesítette.
Csodálatos volt megtapasztalni Isten áldó kegyelmét, hogy megsegített bennünket napról-napra a hat este alatt. Hiszem, hogy ezzel az evangélizációval elkezdődött gyülekezetünkben az ébredés az emberi szívekben.
„Ne késs jót tenni, ha módodban van, hogy tedd meg” (Péld 3,27)
Mészáros Béla
gondnok