
2008. június 21-én ellátogatott hozzánk az izsófalvi testvérgyülekezet kévpvielete...
Az Abaúji Egyházmegyében azon kivételes gyülekezetek közé tartozunk mi szendrőládiak, akiknek itt a megyén belül van testvérgyülekezetünk. Kapcsolatunk az Izsófafvi Református Egyházközséggel 4 év óta tart, amikor is először találkozott a két gyülekezet. Azóta minden évben felkeressük egymást. Együtt örülünk, ha valami jó történik a gyülekezetekben, és együtt szomorkodunk, ha valakit elveszítünk.
Ebben az évben az izsófalviak látogattak el hozzánk, Szendrőládra június 21-én. Nagy izgalommal vártuk őket. A Kálvin Kör asszonyai könyvjelzőket hímeztek, és csigatésztát gyúrtak a vendégek érkezésére. Mindenki sürgött forgott az előkészületekben. Végül eljött a nagy nap. Szombaton reggel még berendeztük az iskola ebédlőjét, és vártuk az érkezőket. Szépszámmal érkeztek, és együtt mentünk fel a templomba. Az istentisztelet elején a vendégek szolgáltak közöttünk énekszóval és verssel, majd Szalay Ibolya telkibányai lelkipásztor hirdette Isten nekünk szóló üzenetét. Ezután mi, szendrőládiak is igyekeztünk verssel és énekszóval Istent dicsérni, és meghallgattuk ezt követően Szalay László telkibányai lelkipásztor előadását, „A gyülekezet, mint közösség” címmel. Ezt a közös ebéd követte, amit együtt fogyasztottunk el az ebédlőben, ahol a vendégeket Mészáros Béla gondnok is köszöntötte. Mindannyiunk számára kedves találkozás volt. A gyülekezet ifjú lelkipásztoraként még csak először találkoztam a testvérekkel, de nagyon örültem, hogy megismerhettem ezt a kedves közösséget. Különleges ez a kapcsolat, hiszen mi nem tudjuk egymást nagy adományokkal támogatni, nem tudunk egymásnak épületeket felújítani, de azt adjuk egymásnak, amink van, őszinte, testvéri szeretetünket, és imádságainkat. Kívánom, hogy ez a kapcsolat sokáig fennmaradjon a két gyülekezet között!
Benke Kinga lelkipásztor