Érezhetően közeledett az iskola, a gyerekek egyre inkább kerülték az iskolával kapcsolatos tevékenységek gyakorlását, ezért úgy döntöttünk, hogy a parókia udvarán egy közös bográcsozással megpróbáljuk enyhíteni a rájuk nehezedő nyomást. A munkát megosztottuk egymás között, amíg a lányok pucolták a zöldségeket, addig a fiúk megpróbálták a tüzet megrakni, míg a krumplipucolás közös ügy lett. A kezdeti nehézségek után (összedőlt a rakás stb.) végre sikerült meggyújtani a tüzet, így odatehettük a paprikás krumplinak valót. Mindenkit beosztottunk tűzügyeletesnek, neki értelemszerűen az volt a feladata, hogy vigyázzon a tűzre, hogy ki ne aludjon. Nagyon jól haladt előre a munka, hamarosan tehették bele a hozzávalókat (hagyma, krumpli, fűszerek). Ezután csupán várni kellett, hogy kellőképpen megfőjön a krumpli. Bő másfél óra múltán pedig kész lett a remekmű, ami – büszkén állíthatom – nagyon finom lett. A főzés közben nagyon jó hangulat volt, igazi csapatot alkottak a gyerekek, kellőképpen egészítették ki egymás munkáját. Eljött a nap, amit talán a legjobban vártak a gyerekek az egész nyár folyamán, a táborozás. Két szendrői lánnyal kiegészülve tízen indulhattunk el, a gyönyörű környezetben fekvő felvidéki községbe, Jósvafőre. Megvolt minden, ami ilyenkor szokás, magas fokú izgatottság, „ki, hol alszik” viták, és a „miért nem maradunk két hétig?” kérdések. Miután megérkeztünk szerda kora este, megtörténtek a szobafelosztások, kicsit feltérképeztük a környéket, volt mit, hiszen nagyon szép helyen kaptunk szálláshelyet. A séta után látszott mindenkin, hogy egy kicsit elfáradt, így a vacsora után már csak beszélgetésekre és kártyapartikra került sor. Természetesen a fiúk és a lányok külön szobába kerültek, így a 10 órai lámpaoltás után mindenki nyugovóra tért. Vagy mégse? Persze, hogy nem, szép is lenne, ha táborban 10 órakor alvás lenne, így még ki kivel beszélgetett az ágy szélén, de lassacskán azért mindenki elcsendesedett. Elalvás előtt azonban láttam, főleg a lányokon, hogy valamiben sántikálnak, de úgy gondoltam, szimplán jól érzik magukat, ezért mosolyognak ennyire. Gyanúm azonban beigazolódott, hajnali 2-3 körül halk nevetésre és ajtócsikorgásra riadtam fel (nem mintha addig aludtam volna…). A lányok megpróbáltak megviccelni a fiúkat, fogkrémmel a kezükben közelítettek a szobájuk felé, és mivel a fiúkat ágyúval sem lehetett volna felkelteni, így nekem kellet valahogy megfékezni őket, ami csak részben sikerült, ugyanis kettő fiú sajnos áldozatul esett az akciónak. Érdekes volt látni azonban, hogy a fiúk továbbra sem keltek fel. Eljött a reggel, mindenki mosolygott mindenkire, a fiúk nem értették a dolgot, hogyan került rájuk a fogkrém. Miután elmeséltem nekik az estét, tátott szájjal néztek rám, és megköszönték, hogy „vigyáztam” rájuk. A reggeli torna, illetve étkezés után Tiszteletes asszony tartott egy áhítatot a gyerekeknek. A „magvető példázatát” olvasta fel a Szentírásból, amit beszélgetés után el is játszottak a gyerekek. Ebédre készülve kicsit megmozgattuk az izmokat, mégpedig váltóversennyel. Két 5 fős csapatra osztottuk a gyerekeket, és úgy mérték össze tudásukat. Feladatok közt szerepelt a sprint, hátrafelé futás, rákjárás, bal aztán jobb lábon való futás. Nyugodt szívvel mondhatom, mindenki sokat nevetett, és nagyon jól érezte magát. A váltóversenyen kívül volt még „mókusok ki a házból” játék is, amit hasonlóképpen élveztek a gyerekek. Miután kellőképpen elfáradtunk fizikailag, ebéd után – ami a gyerekek segítségével készült el – csendespihenőt tartottunk. Miután pedig mindenki kipihente magát, kicsit jobban bejártuk a környéket, további nagyon szép helyeket találva, mindenki vehetett magának fagyit és édességet. A szállásunk melletti kis patakban pedig kicsit lehűtöttük magunkat. A pancsikolás után felmentünk megnézni a református templomot, a jósvafői gondnok úr vezetésével, aki elmesélte a templom történetét. Visszatérve más lassan sötétedett, így hozzákezdhettünk a szalonnasütéshez. Gyakorlott tűzmesterekként hamar sikerült begyújtani a tüzet, és hamar nekiláthattunk sütni a szalonnát. Kezdetben mindenki nagy tűzben sütötte a sajátját, de hamar rájöttek, hogy parázson jobban megsül a szalonna. Nagyon jó volt leülni, és kicsit beszélgetni a gyerekekkel, kicsit másképp, mint a napköziben. Ekkor került sor a „Magvető példázata”-nak átbeszélésére is. Aztán ismét leszállt az éj, és ismét gyanús csönd volt a lányok szobájában, beszéltük is a fiúkkal, „el ne aludjunk, mert pórul járunk”. Nem sokkal, körülbelül egy órával később már ismét történhetett bármi a fiúktól, elaludtak. Ismét elért az, amitől tarthattunk, a lányok jöttek, láttak, győztek, még én is kaptam belőle (na jó, hagytam magam!). Így a lányok mosolyogva aludhattak el. Ugyan reggel megpróbáltunk még visszavágni, de esélyünk sem volt, ráadásul a fiúk kihúzták a gyufát, mivel nem hagyták aludni a többieket, így sajnos kora reggeli tornára került sor. Ez csak a fiúkat érintette, akik hangos szóval ígérték meg, többet nem csinálnak ilyet. Ha egész Jósvafő nem is, de a szomszédok biztos megjegyzik, nem illik felkelteni a másikat kora reggel! Hozzáteszem, a végére ebből is móka lett, hiszen olyan feladatok voltak, (egymás cipelése, talicska stb.) amik derültségre adtak okot. A reggeli torna és étkezés után pedig, Tiszteletes asszonnyal átbeszélték a tegnapi magvető példázatot, majd énekeltünk, aztán indultunk csak el hazafelé. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, sikerült jobban megismernünk egymást. Bevallom, nagyon nem akartak hazajönni. Ami bizonyos, hogy egy nagyszerű élménnyel gazdagodtak a gyerekek, így lesz mit mesélniük az iskolában az osztálytársaiknak.