A Szendrői Református Családi Napközi

Tavaszi munkák, húsvéti készülődés

2013-04-16 20:03:12 / Kujan Szabolcs

Ahogy mindenhol az országban, nálunk is nagyon várták már a gyerekek a jó időt, ugyanis így elkezdhettük az udvar csinosítását.

Amíg a fiúkkal az udvaron elvégeztük a legfontosabb teendőket, addig a lányok segédkeztek az uzsonna elkészítésében. A kinti munkákon kívül a benti rendteremtésre is nagy hangsúlyt fektettünk. A porszívózásba a fiúk is bekapcsolódtak, bár kevésbé voltak hatékonyak, mint a lányok, de a lényeg, hogy élvezték a munkát.

Összességében a napközink kívül-belül ragyogott, a nap is több napon keresztül sütött, így már a kedvünk is kedélyesebb lett.

A keresztények egyik legnagyobb ünnepe következett április elején. Húsvét alkalmából igyekeztünk a gyerekeknek kellőképpen bemutatni a nagyhét történéseit, Jézus Krisztus szenvedéseinek történetét, az elfogatásától egészen a kereszthalálig. Énekeket és történeteket hallgattunk meg, amiket részletesen meg is beszéltünk, reménykedve abban, hogy egy újabb lépéssel közelebb hozzuk a gyerekek szívéhez Istent.

Galéria

Fénykép-1192.jpg Fénykép-1193.jpg Fénykép-1199.jpg Fénykép-1203.jpg Fénykép-1206.jpg Fénykép-1209.jpg Fénykép-1212.jpg