Már az augusztus második felében elővettük újra a matekfüzeteket, a könyveket, és belevetettük magunkat a munkába. Eleinte természetesen akadt porszem a gépezetben, de hamar felcsillant a felismerés: „ezt már tanultuk”. A nyári élményekről – melyek azért még elevenen élnek a fiatalokban – megírtuk a fogalmazásokat, és újra a továbbtanulás és a tervek kerültek napirendre, hiszen ez az év leginkább erről kell, hogy szóljon. A napokban fogunk sort keríteni két kötelező olvasmány kikérdezésére is, amelyet az éves tanulnivalók mellet fogunk számon kérni. A gyerekek nagyon lelkesek, nem csoda, hisz’ szép nyeremény jár a legügyesebb tanulónknak. A tanulás és a felkészülés mellett persze szakítottunk időt az egyéb tevékenységekre is. Betakarítottuk a tavasszal elültetett magokból kikelt növényeket, így most már csak a tanulásra kell koncentrálni, és ápolni az Istennel való kapcsolatot. Reméljük, legalább ilyen eredményes év lesz ez a mostani, mint a tavalyi, tele jeles érdemjegyekkel, tervekkel teli gyerekkel és pályázati sikerekkel.