A Szendrői Református Családi Napközi

Jézus születésnapja, karácsonyi ajándékozás

2014-01-03 18:35:08 / Kujan Szabolcs

 

Adventi szereplés, megemlékezés Jézus születésnapjáról és ajándékozás – a december sem telt tétlenül, igyekeztünk a gyerekekkel az ünnepekhez és az alkalmakhoz maximálisan készülni, lélekben is. Úgy érezzük, lelkiekben is sokat épült a közösségünk.

Az adventi szereplés után nagy megkönnyebbülés volt látható a gyerekek arcán – nem csoda, hiszen keményen dolgoztak, hogy minden jól sikerüljön. Ahogy tavaly, úgy idén is meg szerettük volna lepni egymást egy kis ajándékkal, így mindenki húzott egy-egy nevet, s az adott személynek vett valamilyen apróságot. Természetesen mindenki izgatottan várta: „vajon ki húzta az én nevemet?”. Miközben az ajándékokat adtuk át egymásnak, igyekeztünk az etikettre is figyelni, mint például: felállunk és a másik szemébe nézünk, ezzel is mutatva embertársunk felé való tiszteletünket. Minden gyermek nagyon örült az ajándékoknak, amit kiegészített a közös ajándék: egy társasjáték és egy párkereső kártya. Már minden gyermek tudja, mit ünneplünk karácsonykor: Jézus születésének napját. Így megpróbáltuk kellőképpen „felköszönteni”: mézeskalácsot díszítettünk, festettünk, üveget festettünk, amibe egy-egy gyertyát tettünk. Eközben karácsonyi dalokat, valamint Jézus születésének történetét hallgattuk meg. Úgy gondolom sikerült meghitten, csöndességben és szeretetben ünnepelnünk a karácsonyt.

Galéria

DSCF4373.jpg DSCF4377.jpg DSCF4383.jpg DSCF4384.jpg DSCF4397.jpg DSCF4406.jpg DSCF4408.jpg DSCF4409.jpg DSCF4416.jpg DSCF4427.jpg DSCF4431.jpg DSCF4435.jpg DSCF4441.jpg DSCF4448.jpg DSCF4456.jpg