A Szendrői Református Családi Napközi

Háziverseny lett a pingpongdöntő

2014-04-17 15:36:33 / Kujan Szabolcs

 

Miután kaptunk egy pingpongasztalt, azonnal elkezdtük az edzéseket – főleg, hogy az iskolában meghirdették az első versenyt, különböző korosztályokban.

 

 

Kezdetben persze nehezen ment a visszaütés, de az látszott, hogy pár fiúnak van érzéke, tehetséges hozzá. Egy hatodik és egy ötödik osztályos tanulónk bejutott a legjobb négy közé, a döntőre e héten került sor.

Látszott rajtuk, hogy nagyon izgulnak, ezért igyekeztünk levenni a súlyt a vállukról, és elmentünk szurkolni is. Ennek is meglett a hatása, mindenki a két napközisre figyelt. Láthatták, hogy győznek, és jutnak be a döntőbe mindketten. Úgyhogy házi döntő lett az elődöntőből.

Itt már azzal a kellemes gonddal kellet szembesülni, hogy na de most kinek szurkoljunk?! Természetesen mindkettőjüknek. Megkapták a nyereménycsomagot és az oklevelet, amit büszkén tartottak a kezükben.

De ez még itt a nem a vége, ugyanis ez még csak a „kezdő” szint volt, úgyhogy megcélozzuk a következő szintet, de most már fogják tudni, hogy jobb lesz odafigyelni a napközisekre…

 

Galéria

Fénykép-0095.jpg Fénykép-0096.jpg Fénykép-0101.jpg Fénykép-0104.jpg Fénykép-0079.jpg