Sikeres évet zártak napköziseink, ezért (is) egy fafaragó táborban vettünk részt, valamint új kikapcsoládási eszközöket, játékokat kaptunk.
Már mindenki várta az utolsó tanítási napot diákjaink között, nem csoda, hiszen kemény hónapokon vagyunk túl. Nem kell, vagy legalábbis kevesebbet kell tanulni, több idő marad a játékra, szórakozásra. Ahogy a múlt éven sem, most sem bukott meg senki sem, sőt kettes érdemjegyet sem kapott senki. Ami még örömtelibb, hogy két diákunknka csak négyes és ötös jeggyel zárták az évet. Jó látni, hogy magasabb lett sokaknál a mérce, nem elégednek meg az gyengébb jegyekkel.
Miután lezártuk a tanévet, elmehettünk Szendrőbe egy fafaragó táborba. Mindez egy hétig tartott, tele jobbnál jobb programokkal, amit a gyerekek nagyon élveztek. A napi két fafaragás mellett, ahol rengeteg hasznosat készíthettek a gyerekek, (síp, szív, sétabot stb.) napi foci, reggeli tornák, szalonnasütés, Rakacai tónál lévő anyaotthon meglátogatása és természetesen egy csobbanás a tóban, valamint egy éjszaka túra a szendrői várhoz tették változatossá napjainkat.Ezen kívül különböző versenyeket (csocsó, ping pong, activity) szerveztünk, ahol a győzteseket jutalmaztuk is.
Tartalmas napokon vagyunk túl, embert próbáló feladat elé állítva a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Hosszadalmas éjszakák, kacagás, móka és minden ami ilyenkor egy táborban szokás.
A gyerekek új énekeket tanulhattak, minden napos áhítaton vehettek részt.
Hogy még jobban élvezhessék a nyarat a gyerekek kapott a napközi egy asztali számítógépet, valamint egy csocsóasztalt, amit gyorsan használatba is vettek.