A Szendrői Református Családi Napközi

Erdei kirándulás, fagyizás és egy kis babszedés

2014-08-25 09:30:12 / Kujan Szabolcs

 

Nem régen újították fel a szendrőládi erdészházat, ismertebb nevén a „Borda”-t, így mi is kíváncsiak voltunk, hogyan változott, miként szépült az építmény

 

Az egyébként is gyönyörű erdei úton öröm volt vezetni, a gyerekek egy folytában mesélték merre mi található, merre szoktak a szüleikkel gombázni. Sajnos mivel magánkézben van az erdészház, így nem mehettünk be a ház szobáiba, de az udvarról megengedték, hogy bekukkantsunk milyen újításokat végeztek. Ezután elutaztunk Szendrőbe, hogy fagyival hűsítsünk magunkat. Mondanom sem kell, hogy az út ismét csak vidáman telt, a fagyi pedig mindig jó és mindig finom. Természetesen nem csak mókából és kacagásból áll az élet, hanem munkából is, így a megérett babot elkezdtük kiszedni a földből. Ez már nem volt annyira örömteli, mint a fagyizás, de a gyerekek megértették, hogy ezt is meg kell csinálni és hogy a munka nem szégyen.