A Szendrői Református Családi Napközi

Egységben az erő

2014-10-10 22:05:41 / Benke András

Három telephelyen működik a szendrői családi napközi, aminek vannak előnyei és természetesen hátrányai is.

Egyik gyermekem az egyik telephelyre került, a másik gyermekemnek egy másikra kellett kerülni. Hosszú ideig, mindig csak az a rivalizálást hallottuk a városban, hogy melyik a jobb napközi. Erről természetesn megoszlottak a vélemények, mert voltak akik az egyikhez, mások, pedig a másikhoz ragaszkodtak.

Azt gondolom, hogy ezen az éven teljes összhangot sikerült kialakítani. Miből gondolom? Tegnap este hazajött a két gyermekem, leültek játszani a szőnyegre, és az egyik elkezdett egy számomra teljesen idegen éneket énekelni, a másik, pedig bekapcsolódott. Aztán úgy belejöttek, hogy háromszor is elénekelték. Nagyon boldog voltam.

Köszönjük minden dolgozónak a munkáját!

Egy anyuka