Végre esett egy kevés hó, aminek legjobban a gyerekek örültek, a kicsik édesanyjai pedig ellátogathattak a napközibe megnézni hogyan folyik egy nap. Ezt történt a napköziben az utóbbi héten...
Kicsit megkésve, de csak leesett az első komolyabb hómennyiség. A gyerekek persze ennek nagyon megörültek, hiszen lehetett hóembert építeni, hógolyózni, csúszkálni.
Közeledik a farsang is, így neki isláttak a gyerekek az álarcok és egyéb díszek elkészítéséhez. Színesebbnél színesebb ötletekkel álltak elő és legtöbbször meg is tudták valósítani az elképzeléseket.
Meglátogatták a napközinket az odajáró gyerekek édesanyjai, akik beleláthattak egy kicsit hogyan is folyik egy nap nálunk. Játszhattak a gyerekekkel, a foglalkozásokon is részt vehettek és természetesen beszélgethettek a napközis dolgozókkal is, így talán egy kicsit közelebb is kerülhettek egymáshoz.